József Attila: Nagyon fáj

A Százados úti Művésztelep

A Kortárs Építészeti Központ és az OSA Archívum szervezésének köszönhetően 2011. április 9-10-én, az év 100. és 101. napján a 100 év körüli budapesti házak közül nagyjából 50-ben lehetett turistáskodni.

A meghirdetett listán a Százados úti Művésztelepre esett a választásom. Mert ott jövök-megyek néhány méterre évtizedek óta, utazom a 95-ös buszon a Stadionoktól, sokáig mégsem tudtam sokat (semmit lényegében) a létéről.

Meg aztán, tavaly júniusban, egy barátom, akivel aznap éppen nem voltam gyilkos viszonyban, hívott, menjek vele a Százados úti Művésztelepre. Visz valamit, hoz valamit. Már egy-két évvel korábban is jártam ott, de akkor az autóban várakoztam, míg jött-ment. Mi dolgom is lenne nekem az egésszel? De tavaly, szerencsére, valahogy eszemnél voltam és bekísértem.

Különös telep, olyan ütött-kopott, hol gondozott, hol nem, itt egy rakás kő, ott egy gipsz-szobor, horror-rozsdás-törött üveges lámpák, de mégis, valahogy olyan rejtekajtó mögötti, érdekes világot sejtető.

Akkor ifj. Szlávics László éremművészhez vezetett T. feladata. Egy, az If várából már kiszabadult, már megmosakodott, de még nem borotválkozott, hajat sem nyírt Edmond Dantes nyitott ajtót, s engedett bebocsátást műterem-lakásába. Idős. De nem. De ez az őszülő haj. Fogalmam sem volt, hogy végül is hány éves lehet. Szívélyes és vendégszerető volt. Először a másik szobában álló különös órákat méregettem. Karórát nem hordok, zavar, de a nagyobb méretű órák mindig magukra vonják a figyelmemet, azokat szeretem. A Szlávics-óraszobrokon pedig van mit nézni.

Korábban semmiféle érdeklődést nem mutattam az érmek iránt, de a sokfiókos éremtároló tárgyai közti tárlatvezetés minden perce érdekes volt. Máig nem felejtem, a kis híján elejtett, mert kézbevételre "interakcióba" lépett érmére rémület-reakciómat. "Ezek" meg, somolyogtak rajtam! Mennyi néznivaló volt ott! Ez is tetszik. A munkák, a műhely, az egész lenyűgözött. Napokig a hatása alatt voltam.

Mindezen előzmények után, meglátván a Budapest 100 programjában a Százados úti Művésztelepre szóló túrát, nem volt kétséges, hogy mivel töltöm a vasárnap délutánomat.

A Százados úti Művésztelep, az egykori káposztaföldön, egy évszázaddal ezelőtt, alig egy év alatt felépített "művészfalu". Ideiglenesre tervezték, azzal, hogy 10 évvel később Zugligetben építenek újat. Elsodorta az élet a távlatos terveket, a telep maradt, máig. Itt csak művészek között cserélhetnek gazdát a lakások. Sem bejutni, sem kijutni nem könnyű innen.

A túrát, melyen 130 ember vett részt, Szabó Gábor vezette, nagy türelemmel. Hallani, a tömeg miatt, nem mindig lehetett, de mesélt az itt alkotókról, az egymást követő generációkról, a főtéren álló domb alatti óvóhely létéről, hogy egy szobrász nem költözhet emeletre a tonnás kőtömbjeivel, a nagy légterű műtermek kifűtési nehézségeiről, borsos költségeiről. Szabó Gábortól a telep története itt olvasható.

Talán Katona Zsuzsa szobrász sem tudta mire vállalkozik azzal, hogy a programra érkezőket beengedi a lakásába, műtermébe. 130-an vettünk részt a nézelődésen, s ugyan csak tízesével, de mégis csak átgyalogoltunk a művésznő konyháján, műtermén. Köszönjük a nyitottságát!

Levezetésként még egy kört tettünk, s ezeket láttuk:

Odaadás

Bő négy perces animáció..., nem találok szavakat.

A Táncsics Nyitott Egyeteméről

A Táncsics Alapítvány Nyitott Egyetemének első rendezvényén Kertész Ákos „Te csak prédikálj, Jónás” /Az írástudók felelőssége napjainkban/ címmel tartott előadást a Kongresszusi Központban. (Ha valaki nem tudná, a Táncsics Alapítvány kuratóriumának jelenlegi elnöke Gyurcsány Ferenc.)

Kertész Ákos az írástudó mai helyzetéről, felelősségéről beszélt, mely szerint őriznie kell a morált és az igazságot, még ha maga is botladozik. De az őrzés kevés, hirdetnie is kell. Mostanság az írástudó azért is hallgat, mert "be van szarva és le van szarva", azaz fél, mondjuk attól, hogy elveszti az állását és fél attól is, hogy senki sem hallgatja meg, senki sem figyel rá. A kirúgástól való félelemnél jobban frusztrálja, ha nem figyelnek rá. Az írástudóra sokaknak szüksége van, az elnyomottaknak, a kizsákmányoltaknak, a jövő-orientáltaknak, de nem kell az elnyomónak, a bírálatot nem tűrőknek, s annak sem, aki nem hisz a jövőben.

Az előadáson citálva volt Babits: Jónás könyve, Az írástudók árulása, Karinthy Ki kérdezett?-je. (Érdemes őket el- vagy újraolvasni.)

A Nyitott Egyetem programja jó kezdeményezés. Végre, valami. Mert nemcsak államadósság terén, de a kulturális beágyazódás, a nem létező vagy vegetáló közösségei terén is nagy adósságot halmozott föl a ballib oldal. Szellemi, kulturális munícióra, közösségi térre igencsak szüksége van ennek a tábornak is. Létéhez, fejlődéséhez nélkülözhetetlen a szellemi és közösségi építkezés is. Ehhez minimum keret, hely, alkalom szükséges. Ez irányban egyetlen tapogatózó lépés a Nyitott Egyetem. Szerintem jó irány. Meglátjuk. A következő előadás májusban lesz.

Az előadás témájához visszakanyarodva, az írástudóknak, s egyáltalán a komfortosabb országra vágyóknak fel kéne már hagyni a fanyalgással, nyavalygással, a pfuj-pártok hozzáállással. Ha nem tetszenek a mostaniak, hajrá, alakíts újat. Meglátjuk milyenre sikerül. Valószínűleg Quasimodo 2012-es kiadásban típusúra. Hamar ki fog derülni, attól, hogy új, nem lesz jobb, ugyanúgy beszivároghatnak a korrupcióban utazók, az amorálisak, ráadásul minden energia elmegy az alapozással. Kinek van erre ideje, energiája? Túl nagy a fa és kicsi a fejsze. Ésszerűbb a meglévő hálózatokban nagytatarozást, lomtalanítást csinálni. A komfortosabb konyhában is büdös a hagymaszag. De ha nagy ablaka, jó szellőzése van, egész kellemes hellyé válhat. De előbb egyáltalán, be kell menni a konyhába, ki kell nyitni az ablakot, mert így csak folyamatosan áramlik a nappalinkba a hagymaszag, és akkor a nappaliban terjengő lábszagról még nem is szóltam.