Tao Te King Mókus-zenével

Tao Te King. Lao Ce. Weöres Sándor.
Müpa.
Ellenállhatatlan hívószavak.
Tao Te King, titkos gyógyszer mindenféle lelki bajra.
Ha lefekvés előtt beveszek egy adag Tao Te Kinget Kulka János hangján, minden rendű zaklatottságomat elsimítja. Behúz a nagy egészbe, láttatja szomorúságom, zaklatottságom jelentéktelenségét.
A Müpában Kováts Kriszta rendezésében Szirtes Edina Mókus zenéjével három női énekhangon, vonósnégyes kíséretében és elektronikus alapokon hallhattam Az Út és Erény könyvéből egy válogatást.
Az előadás előtt rövid beszélgetés zajlott az alkotókkal és Sári Lászlóval. Sári László szerint filozófiát csak versben szabadna írni, különben használhatatlanná válik. Sári bevezetőjében szólt arról is, hogy Lao Ce-ről tudni kell, ő a világbajnok. 2500 éve egyedül Lenin műveinek kiadása előzte meg, legalábbis egy időben...
Nem ismertem Szirtes Edina Mókus zenei stílusát. Mittudomén. Egy Mókus zenéjére nem voltam kíváncsi. Mókust fényképezni, mogyoróval etetni? az más, na de mókus zenére kíváncsinak lenni?
Szirtes Edina Mókus szép zenébe burkolta a verseket. Szívesen hallgatnám a szövegre írt zeneművet önmagában. Éteri, tiszta, felemelő muzsika. Többnyire a versek lassú aláfestése jellemzi, olykor dinamikus váltásokkal, erős tónusokkal is díszít. Jól sikerült munkának gondolom.
Más kérdés, hogy a versek megzenésítésekor gyakran érzek sajnálatot. Sajnálatot, mert zene és vers: két dudás egy csárdában. A zene leárnyékolja a versek erős kontúrjait. Amikor első alkalommal hallgatok egy dalt anélkül, hogy korábban olvastam volna a szöveget, akkor semmi gondom. De, ha után elolvasom a szöveget, ami több, mint dalszöveg, inkább vers, akkor jön a vers sajnálata.
De mégis szeretek minden olyan vállalkozást, ahol versre, zenére vagy mindkettőre épít a produkció. Kísérletezzenek csak!
Legfeljebb újra elolvasom a verseket.

Önkéntes voltam a Kulturális Örökség Napján

Egy júliusi hírlevélben keresett önkénteseket a Kulturális Örökség Napjára a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága.

E-mailben jelentkeztem, önéletrajzot küldtem, majd augusztus elején rövid interjúra mentem a Gondnokság székházába. Augusztus 30-án Dr. Varga Kálmán, a Gondnokság igazgatója mutatta be a szervezet tevékenységét. Volt még rövid tájékoztatás a balesetvédelemről, helyszínnel való ismerkedés és helyzetgyakorlat is. A második, szeptember 8-ai találkozó adminisztrációval és a tárlatvezetők meghallgatásával telt. (A 15-20 fő önkéntes között egyetlen férfi volt. A női önkéntesek között minden korosztály képviselve volt.) Néhány nap múlva e-mailben kaptuk meg a beosztást, mely szerint kétóránként más-más feladatot kellett végezni. A legkevesebben a tárlatvezetést vállalták. Ezen kívül a látogatók fogadását, a Gondnokság kezelésében lévő műemlékek szórólapjainak ismertetését, kiosztását, csoportkísérői feladatokat, „ajtónállói” és pincekísérői feladatokat kaptunk.

Gárdon Kornélia és L. Maár Ildikó, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága munkatársai alapos, lelkiismeretes felkészítést végeztek az önkéntesekkel való munka során, mintha mindig is önkéntesek szervezésével foglalkoztak volna... Lépésről lépésre, találkozóról találkozóra ismerhettük meg a székházat, az intézmény tevékenységét, kaptuk a vártörténeti, a De la Motte – Beer-palota történetéről szóló háttéranyagokat. A honlapon keresztül pedig a Gondnokság kezelésében lévő műemlékekkel ismerkedtünk. Nem győztem megjegyezni a rengeteg információt.

Pincetúra a Dísz tér alatt

Több mint 1350 ember látogatta meg a Palotát a 10 és 18 óra közötti nyitva tartás alatt a szeptember 17-18-ai hétvégén. Az első napon nagyobb volt a zsúfoltság, mert a Dísz tér alatti pincelátogatás is szerepelt a programban, s a folyamatosan érkező látogatók és a pincelátogatásra regisztráltak masszív tömeget alkottak a csehsüvegboltozatos kapualjban. Közben kis epizódok színezték a munkát. Mint például a házban lakó, Yoda nevű angol bulldog, ő időként sétálni vitte idős gazdáját. Yoda a hegyes füleivel tényleg úgy nézett ki mint Yoda. Jól állta a hátvakarást is. Egy látogató kutyát is hozott magával, egy-egy teremben én bébiszitteltem őt. Könnyű dolgom volt, nagyon kulturáltan feküdt a padlón. Vendéglátóként vízzel is kínáltam, nem fogadta el. Szerény kutya.

Összegezve a tapasztalatokat: az elmúlt évben a Palotában 3 fő fogadta a 900 látogatót, ami rendkívül megterhelő volt. A tucatnál több önkéntessel gördülékenyebben, könnyebben ment az 1350 főnyi vendégsereg fogadása. A folyton talpon levés, a különböző hullámokban, de egymás nyomában érkező látogatók nagy igénybevételt jelentettek mind fizikailag, mind a különféle kérdések tekintetében. Attól kezdve, hogy lehetőleg pontos információt kellett adni a várbeli parkolási rendszerről (most se értem), a hol található az Ulpius-házig és a miért támogatja a Norvég állam a kastélyrekonstrukciókat? típusú kérdésekig mindenre.

A munkához kapott háttéranyagok alapján készültünk az éves kastélykártyával országszerte látogatható kastélyokból, Budavár és a De la Motte - Beer-palota történetéből, a Gondokság kezelésében lévő további műemlékekből. Ezekből csak a példa kedvéért röviden ismertetek néhányat.

A 14-15. századi Budavár képe színesebb, mozgalmasabb képet mutatott a mainál. Lakótornyok, az épületeket összekötő boltíves hidak, élénk színezésű falfelületek, fekete, zöld, sárga, fehér kockák, csíkok, barnásvörös faragott kőkeretek tették mozgalmassá a látványt. A festésmaradványok csak tenyérnyi felületeken kerültek elő, így teljes bemutatásukra alig volt mód. A hanyag kezelés, a török hódoltság, a várostrom mind tett arról, hogy az egykori látványt a késői utódok ne élvezhessék. A tűzvészek, lőporrobbanások gyakoriak voltak, de földrengés, villámcsapások is pusztították a korabeli negyedet.

A De la Motte - Beer-palota szobái

A budavári Dísz tér 1849. óta ismert e néven. Sokat látott tér ez. Piacoknak és kivégzéseknek is helyt adott egykoron. E téren áll a De la Motte – Beer-palota, amely jelenleg a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága székháza. De la Motte Ferenc Károly császári mérnökkari alezredes 1760-1773 között, Beer József Kajetán császári és királyi katona-gyógyszerész 1773-1807-ig volt a ház tulajdonosa, meghatározó szerepük volt a ház mai formájának kialakításában.1963. előtt lakások voltak az épületben, egy lakáskorszerűsítés alkalmával bukkantak elő a kutatósávokban a 18. századi falfestések az épület első emeleti, öt szobából álló barokk térsorában. Két szoba vallási témájú falfestést kapott, az egyik szoba falán a három arkangyal társaságához Nepomuki Szt. János csatlakozik, a másik szoba díszítőfestése Krisztus nagypénteki Szenvedéstörténetének négy mozzanatát ábrázolja. A további három szoba virágfüzér- és rózsamotívumokat, ill. kárpitszegélyt imitáló díszítőfestést kapott. Ekkora bontatlan felületen nem alkot ilyen összefüggő lakóteret egyetlen más budavári polgári lakótér sem, ez indokolná – a tervek között szerepel is, csak a szokásos pénzhiány akadályozza – egy barokk életmód-történeti múzeum létrehozását a palotában.

A szóróanyagokban, háttéranyagokban elmélyedve három, Budapesthez viszonylag közeli műemlékről döntöttem el, hogy amint tehetem, felkeresem.
A Nádasdladányi Nádasdy-kastély nem volt ismeretlen számomra, de most már halaszthatatlan kényszert érzek a felkeresésére. A romantikus stílusú, az angol és skót kastélyok mintájára épült kastélyt építtetői a kor legmodernebb technikájával látták el, úgymint légfűtés-rendszerrel, sínen szállított ebéddel, beszélőcsövekkel.
Roppant kíváncsi lettem a Majkon található kamalduli remeteség 17 cellaházára, templomtornyára és kolostorára. Mindössze néhány évtizedet éltek itt a némasági fogadalmat tett remeték, akik naponta hangosan mondták el imáikat, de a nap többi részében tartózkodniuk kellett a beszédtől. Beszélniük, elöljárójuk engedélyével, évente csak két alkalommal, három-három napig lehetett. Küldetésük szerint mindazokért is imádkoztak, akik maguk sosem fordulnak Istenhez. A rend feloszlatása után az Esterházy-család az erdei kolostort vadász- és lakókastéllyá alakította. A cellaházakban ma meg is lehet szállni. Sőt külön meditációs ház is rendelkezésre áll.
A dégi, klasszicista stílusú Festetics-kastélyt a hozzá tartozó 1,5 km-es tórendszere miatt látogatnám meg sürgősen. A tórendszer felújítása egyébként jövőre kezdődik pályázati pénzekből. A tóban sziget, a szigeten Hollandi-ház áll. A szigetre egykoron csak csónakkal lehetett eljutni, ma hídon. A ház földszintes részén tehénistálló volt. A tüdőbeteg Festetics Andorné felette lakott, minthogy akkoriban az ammóniával dúsított levegőt és a frissen fejt tejet gyógyító hatásúnak tartották...

Az Aranymúzeum kertje és teaháza

A Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum kiállításterébe ugyan még nem jutottam be, megállított ugyanis a borsos belépőjegy ár, de amit addig láttam, már attól is leesett az állam.

A szépen felújított épület, az előtér, a kert, a teázó... mint a mesében. Egy keleti mesében..., káprázatos, lenyűgöző.

A kertben vízesés, virágok, a virágok közt, a fák tövében műtárgyak, pihenő pad kispárnákkal, kis híd a víz fölött.... Megannyi legelni valója a szemnek. 

A Sövény Aladár Teaház - bútoraival, vitrinével - külön kis múzeumként is megállja a helyét. A néhai krokodil és a szegény néhai elefánt, amelynek az agyara alatt ültem a teázóban, némi ürömöt csepegtett a teámba, viszont a tömérdek orchidea a falakon, azok még nagyon is, színpompásan éltek. 

Az Aranymúzeum az Andrássy út 110. alatt, a Kogart mellett nyílt meg. Zelnik István 45 évi gyűjtőmunkájának legjavával kápráztatja el a látogatóit. Tippelem. Nem túl sokat kockáztatva. Merthogy még nem láttam a kiállítást, de a kert és a teázó alapján biztos vagyok abban, hogy nem csalódik majd a közönség. Majd még párszor visszajövök.