Népszámlálási kapriccsó

Rémeket látni tudó fantáziám nem, de októbertől megszűnő munkaviszonyom annál alaposabb indokot szolgáltatott a népszámlálóbiztosnak való jelentkezéshez. Apám is átbillentett a hezitáláson, mondván, nyugdíjasként majd elkísér. Más kérdés, hogy a kérdőívek kiosztásán túl mégsem vettem igénybe segítségét. Minek is álljon, várjon az ajtók, kapuk előtt, míg én interjúvolok.
A nép egy hete történő számlálgatása felér egy szociológiai kurzussal. Megjegyzem, a telefontársaságoknak is szép bevételt biztosíthat ez a periódus. Egyeztettem már dátumot telefonon áruház padlóján írva az időpontot, kutyasétáltatás, félgyertya közben, reggel is, este is. Igen színes környék az enyém, a közép középosztálytól lefelé  minden árnyalat megtalálható. Vallás tekintetében természetesen van jedi vallású is. Laknak itt idősek, fiatalok, egyedülállók és ötgyerekesek. A kínaiak igen komolyan veszik, hogy nyilatkozniuk kell, továbbá úgy tűnik, a lakásajtó előtt, a lépcsőházban szeretik tárolni a cipőiket.
Úgy látom, a cigányok nem nagyon nyilatkoznak arról, hogy cigányok. Egyikük mondta is, hogy hogyne, hogy aztán jöjjenek a fekete ruhások...
A nekem kiosztott terület fele lakóparki, fele kirívóan alacsony státuszú körzet. Annyira alacsony státuszú, hogy a kérdőívek kézbesítésekor egyedül be se mertem volna menni némelyik épületbe. 100 éve épültek, sok felújítást nem látott házak. Postaláda hol volt, hol nem volt, az ajtószámozás leginkább a hol nem volt kategória. Ennek köszönhetően az egyik, a hajdani lóistállóból lakássá avanzsált társasházban, az egymást követő, de mindenféle számozást nélkülöző ajtók egyike, résnyire nyitva állt. Igen ronda, ütött-kopott ajtó volt. Kopogtattam, köszöngettem. Válasz semmi. Gondoltam, jobb is. Nem akarnék egy ilyen ronda ajtó és koszos padló tulajdonosával találkozni, becsúsztattam hát a cseppet sem bizalomkeltő ajtórésbe a nagy borítékot. Néhány nappal később újrajöttem. Döbbenten tapasztaltam, hogy egy magas kerítés még egy ajtót rejt. De akkor én milyen ajtórésbe kézbesítettem a kérdőívet? Úristen! Hiszen ez a ház közös vécéje...! Közölte az egyik lakó.
Egy másik, lebontásra ítélt önkormányzati tulajdonú társasház egyik lakásából kijővén kérdeztem a lakót, hogy itt mellette, itthon vannak-e? Enyhén elkerekedett szemmel, mosolyt visszafojtva közölte, hogy hiszen ez a közös vécé. Megmutassa? Nem lakik ott senki. Még szerencse.