The Cake

A minap, az Október 6-ai utcai Kisharangban múlatva az ebédidőt, jött a hír, nem messze új cukrászda nyílt. (Később kiderült, már három hete megnyitott, s hogy én erről mit sem tudtam, az védhetetlen!) Köszörülni kellett hát a csorbát. Ebéd után, levezető sétaként, irány a felderítendő új célállomás.
A Belváros főutcáján úgy teremnek az új kávézók, éttermek, mint a gombák eső után.
Az érdeklődésemre számot tartó intézménybe lépve, alig néztünk körbe, s jött is a kávépult mögötti úr készséges kérdése, miben segíthet. Csak ismerekedünk - válaszoltam. Laci vagyok - jött a huncut mosolyba csomagolt válasz. Ó! Erre én vihorászásba csomagolva - Én meg M. S közben V.-vel a sütispult szarvacskás, tekervényes, különös, ám egyaránt vonzó kis egyedein legeltettük a szemünket. Eldönthetetlen kérdésként merült fel, jobbról balra, vagy balról jobbra kóstoljuk majd végig a színes kis csodákat. Még mini verziókat is készítenek! Ez kell nekem, így egyszerre többe is belekóstolhatok majd. Ki a cukrász? - kérdeztem. A felesége féltékeny - válaszolta az éles eszű, jó humorú házigazdánk. Ekkorra már egészen otthonosan éreztem magam. Zoli - jött a késlekedő válasz, érdeklődő és szúrós tekintetünknek hála. Közben a sós mini sütikkel: ő excellenciája ricottás és káposztás-babos képviselőivel kényeztett bennünket a huncut úr, s mi az ellenállás teljes mellőzésével vetettük rá magunkat a falatnyi kóstolókra. Hallottam ám a szomszédos üzletekből, hogy jár két nőszemély erre le és fel, de csak mindenütt ingyen kóstolgatnak, ám nem vesznek semmit - így folytatá a huncut úr. Ez igaz! - replikáltam vigyorogva! S ennek hála vagy másnak? Pici kanálkákra a fagylaltos pult halmaiból is kent nekünk kóstolót e drága úr.
Le vagyok kanalazva, visszatérek (vásárolok is) édes Zoli cukrász és hóbortos Laci!