Szívemben bomba van...

és a Budapest Bár húzza a Valentin-napi nótámat

Higgadj le, magyar!

Trendo emlegette és kért emlékeket. Egyrészt emiatt tettem fel ezt a képet, másrészt, mert gyakran frusztrálnak azzal, milyen rosszul élünk. Olyan rosszul mint a II. világháborúban/után. Hát kérem szépen. A kép 1942. januárjában készült. Az egyik szülőm ürgét evett, a másik földkunyhóban lakott. Nagyanyám szénnel kente be az arcát oroszok elleni "védelemként". Nagyapámnak repesz lőtte ki a fél szemét. A "gyerekcipőt" nézve, nem valószínű, hogy devizahitelre vett volna a család autót, lakást. Ó, hát innen nézve, a panellakás: királyi palota. Szóval, nyugodj már le ember. Van frusztráció, meg visszaesés, nem mondom, de én 'aszondom', úgy globál, itt, Magyarországon soha nem éltünk még ilyen jól.
Aki ma, a soha nem éltünk mantrát mondogatja, az... utazzon má' kicsit vissza az időben. Ha csak nem király, vagy arisztrokrata volt az őse, akkor belegebedt az életbe, ha meg király volt, a méregbe vagy a merényletbe.
Higgadj le, magyar.

Filmszemle alulnézetből

Baráti meghívásra bekukkantottam a MOM Parkban rendezett magyar filmszemle hétfői kisjátékfilmes előadásaiba. Mivel összesen csak két óra beavatáson vettem részt, nem tudok szubjektív rangsort állítani, saját "díjat" kiosztani. A legtöbb kisjátékfilm többé-kevésbé lekötött. Kivételt képezett a repül az idő témájú film, ami kifejezetten idegborzoló volt, szívesen megdobáltam volna szendviccsel, de végül is csak aludni próbáltam rajta.

A benyomásaimat a következőkben összegezhetem: komoly vagy épp rejtélyes témák depresszív attitűddel, negatív, sötét, lehangoló megközelítéssel. Nem csoda, ha a közönséget nem tudják meghódítani. Az általam látott filmek egyikében sem bírtam felfedezni humort, még nyomokban sem. Márpedig humor nélkül, az anyagiakban leggazdagabb és legszegényebb élet is sivár, egyhangú. Ha ilyennek látnám a világot minden pillanatban, mint ezek a filmesek, felkötném magam.

A díjkiosztásnál unalmasabb műfaj, a nem érdekeltek számára, nem sok van. Én vagyok egy hülye, hogy elmentem rá. Beszédek, melyeket a fülem csak átereszteni képes. Egy óra még kibírható, de itt 3 órásra sikeredett a program. Brrr. Név, köszönöm-köszönöm, le-fel-le-fel.

A közönségből mindig volt valaki, akinek épp máshol volt dolga, ezért folyamatos korzózás volt megfigyelhető. Itt majdnem mindenki (el)rettentő(en) laza (csávó, csaj), farmer szinte kötelező, lógó pulcsi úgyszintén. Ha rágó nincs a rendező szájában, akkor nyilván csak véletlenül, vagy a rendező képviseletében került a színpadra. Ez is csak egy uncsi unifomis.

A díjkiosztás utáni szendvicses-sütis-italos fogadás a többszáz emberes vendégseregnek nyúlfark széles folyosón egy rémálom. Se előre, se hátra, se balra, se jobbra, viszont intim, testközeli helyzetbe kerülhettek a vendégek.

A díjazottaknak mindettől függetlenül gratulálok. Az Arany Orsó-díjas Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal c. filmjére mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok.

Nesze Neked, Trendo!

Jelentem a minap mintát vettem Ziláék csokiskekszes tortájából. A piskótán vaniliakrém csokiskeksz darabokkal, s a világújdonság tortán: a tejszínhab alatt, a vaniliakrémben üreg, ami csokis-mogyorókrémes töltelékkel töltetett fel. Fél szelet esett jól, a teljes szelet a töménység miatt sok. Finom, de tömény.
A tortareszelékes hab alatt, a szeletemen, egy oda nem illő valamit találtam, egy cetlit január 29-ei dátummal. Folt esett a Zila néven. Le vagyok sújtva. Ugyanakkor fel vagyok hízlalva.

Megint zene

Mindig megirigylek valakitől valamit, hol Szultánusztól az avatarozást, most meg Marvintól a farsangot. Csak egy életigenlő, mindent átjáró zene kell hozzá... Nekem a Buena Vista ilyen.