Kiállítás? Talán inkább pszichotúra, de lehet, hogy inkább önkéntes száműzetés. Száműzetés és túra a sötétség útvesztőiben, olyan szerencséseknek, akik 1,5 óra után szabadulnak és visszatérhetnek a fénybe, a színek világába.
Amikor a túra kezdetén a bejárat feliratát olvastam, mely nem éppen kellemes pszichés tünetek megjelenésére figyelmeztet, már próbálták is az első pánik csírák felütni fejüket. Némi lelki küzdelemmel járt ezeket elnyomni, de újra és újra próbáltak előtörni. Miután bezárodott mögöttünk az ajtó és a teljes sötétségben próbáltam, teljesen feleslegesen, de automatikusan tágra nyitni a szemem, ismét próbált valami menekülsfélére késztető gondolat előtörni. Inkább bescsuktam a szemem, mondván magamnak, normális, hogy nem látsz, hiszen csukva van a szemed. Nagyjából ez segített át a pánikreakción.
A vezetővel közlekedő, kb. 10 fős csoportok alapszabályként a fal mentén tapogatva közlekednek. Csak egyetlen példa a szobák berendezésére: az elsőben egy tanya tárgyait találjuk, kerti szerszámokat, műanyag tehenet lehet kitapogatni a sötétben. A csoportban lévők szépen keveredenek egymással. Hang nélkül, időnként már senki sem tudja, ki kicsoda. De a kitapogatandókról több szót nem is ejtek, tapasztald meg magad.
A vezetőnk a túra végén a láthatatlan bárban, üdítőt, csokoládét kínált, s közben kérdezett, válaszolt, mesélt tapasztalatairól. Hogy például ő maga egy ritka betegségben, évtizednél hosszabb idő alatt vesztette el szeme világát, úgy, hogy tudta mi lesz a vége. De sokféle történet van. Van, aki este még beparkolt az autójával, másnapra viszont megvakult. Mesélte azt is, hogy nem rég, egy vendégségben, az érkező vendégek neki és párjának nem mutatkoztak be. Neki az ilyen történetek már meg sem kottyannak, de egy "kezdő" vakot rendkívül megviselhetnek. Szerinte a fiatalabbak sokkal könnyebben, természetesebben viselkednek a vakokkal mint az ő 40-50-es generációja. És így tovább...
Most mondjam azt, hogy ezt mindenkinek látnia kell?!
Bejegyzések
