2008. augusztus 19., kedd

Richard Dawkins: Isteni téveszme

A Szkeptikusok Társasága könyvbemutatóján ismertem meg a könyv tartalmát, s olyan "étvágygerjesztőre" sikerült e könyves "szeánsz", hogy még ott helyben, a Gödör Klubban meg is vásároltam tavaly télen az ezüstborítású kötetet. Már régebben ki is olvastam, s most eljutottam az ajánláshoz, vagy inkább a könyvből való szemezgetéshez.

Néhány idézet a könyvre hangoláshoz:
"A vallás sérti az emberi méltóságot. Akár lenne vallás, akár nem, mindig volnának jó emberek, akik jót tennének és rosszak, akik rosszat. Ahhoz azonban már vallás kell, hogy a jó emberek is rosszat tegyenek." (Blaise Pascal a 266. oldalról)

"A vallás lényegében arról győzte meg az embereket, hogy az égben lakik egy láthatatlan ember, aki minden nap minden percében, szakadatlanul figyeli, mit teszünk. És ennek a láthatatlan embernek van egy különleges tízes listája, mit szeretne, ha nem tennénk. De ha mégis megtesszük, van neki egy különleges helye tele tűzzel, füsttel, lánggal és kínszenvedéssel, oda küld, hogy attól fogva ott éljünk és szenvedjünk és égjünk és fulladozzunk és sikoltozzunk és zokogjunk az idők végezetéig... De azért Ő szeret bennünket!” (George Carlin a 297. oldalról)

Dawkins a könyv megírásával az ateisták kezébe kívánt instant (azonnal bevethető) muníciót adni, hogy "eszméljünk rá, ateistának lenni valóságos, ráadásul ragyogó, sőt bátor választás. Az ember ateistaként is képes boldog, kiegyensúlyozott, erkölcsös és intellektuálisan teljes értékű életet élni."
A könyv agyi tisztítókúra hatása sem elhanyagolható, ráadásul érdekes, szellemes és gyakran szenvedélyes hangú olvasmány.

Mazsolázzunk a könyvből.
Az ateizmus Amerikában manapság szinte megbélyegző címke, pedig számuk az agnosztikusokkal együtt messze meghaladja pl. a vallásos zsidókét, de a legtöbb egymagában vett vallási csoportét is, azonban nem szervezettek, melynek okaként a független gondolkodásra való hajlamot és a tekintélyhez való igazodás hiányát jelöli meg a szerző. Feszegeti a vallási érzékenység már-már mindenekfelett valóságát, kritizálhatatlanságát. Miért nem kritizálhatóak? "Csak, mert nem!" Micsoda dühöt vált ki, ha vallási eszméket "háborgatnak"... Pedig "semmilyen ok nincs rá, hogy ezek az eszmék ne legyenek éppen annyira kitéve a vitának, mint bármelyik másik, hacsak az nem, hogy erről valamiképpen megállapodtunk."
Felhívja a figyelmet a vallás privilegizált helyzetére etikai kérdések nyilvános vitáiban. Mindenkitől elvárják, hogy megvédjék előítéleteiket, ha egy hívő hitének igazolását kérjük, akkor máris "vallásszabadságába" gázolunk.
Ha a gyűlöletről bebizonyosodik, hogy vallásos természetű, már nem számít gyűlöletnek.
Úgy tűnik Dawkins könyökén jön ki a vallási adu ász, mint például, ha a homoszexuálisok diszkriminációját szorgalmazzák keresztény "alapokon", akkor nem azt mondják, hogy "előítéleteim szabadságát sérti, ha akadályoznak a homoszexuálisok sértegetésében", hanem a vallásszabadság sérelmezésére hivatkoznak.

Dawkins nem elégszik meg a szimpla kételkedéssel, érvelésével eljut a könyv fő konklúziójához: Isten nem létezik. A könyv második felében további kérdésekre is választ keres: a vallás nem nyújt-e vigaszt, ha nem volna vallás, honnan tudnánk, hogy mi a jó, s egyáltalán honnan ered a vallás?

Hívő emberek gyakori kérdése, hogy miért legyünk jók, ha nincs Isten? Dawkins legelső késztetésként ilyesmit kérdezne: "Komolyan azt akarja mondani, csak azért próbál jó lenni, hogy elnyerje Isten helyeslését és jutalmát, vagy elkerülje rosszallását és büntetését? Hát ez bizony nem erkölcs, csak hajbókolás, törleszkedés, nem több mint lesni vállunk fölött a nagy égi biztonsági kamerát vagy fejünkben a kis néma poloskát, amely minden lépésünket, sőt minden piszkos gondolatunkat ellenőrzi."
A Szentírásról a következőt írja a szerző: ha a Szentírást "vallásos áhítattal követjük .... olyan erkölcsi rendszert sugall, amelyet minden civilizált mai ember, vallásos és nem vallásos egyaránt .... visszataszítónak találna". Több példát is citál erre, íme többek közt ezt is: Ábrahám, Isten parancsára, mely szerint égő áldozatot kell készíteni fiából, eljutott odáig, hogy már a kezében tartotta a gyilkos kést, amikor egy angyal közölte, Isten csak tréfált, próbára tette hitét. E történet egyszerre példázza a gyermekkínzást, két egyenlőtlen hatalmi helyzetben levő ember zsarnokoskodását és a "csak parancsot tejesítettem" nürnbergi típusú védekezés első dokumentált esetét.
"A Jerikót leromboló Józsuéról, és általában a Szentföld megszállásáról szóló bibliai történet pedig erkölcsi szempontból semmivel sem különb, mint Lengyelország hitleri megszállása...." – írja.
Elgondolkodtató szerinte (szerintem is), hogy egy vallás vajon miért valamely kínzó- és kivégzőeszközt választ szent szimbólumának, amelyet rengeteg ember a nyaka körül visel. Lenny Bruce szerint: "Ha Jézust húsz éve ölték volna meg, a katolikus diákok ma kereszt helyett kis villamosszéket hordanának a nyakukban."
"A Biblia a csoporton belüli erkölcsiség lenyomata, tele külső csoportok kiirtásával, rabszolgasorba vetésével és világuralommal. Ám céljai folytán, de még a gyilkosság, kegyetlenség, erőszak dicsőítésével sem válik a Biblia rosszá. Nagyon sok ősi mű teszi - például az Iliász... Csakhogy az Iliászt senki nem próbálja úgy eladni, mint az erkölcs alapkövét... A Bibliát életvezetési útmutatóként árulják és veszik meg az emberek. És persze messze minden idők legjobban fogyó könyve."

A fundamentalizmusról szóló fejezetben nagyon szimpatikusan ellenséges a fundamentalista vallással, minekutána kifejezetten zülleszti a tudományos vállalkozást, cseppet sem dicséri a relativistákat, s jól illusztrálja a relativista mechanizmus hamisságát. "Ha gyilkossággal vádolnak, és a vizsgálóbizottság komor hangon rákérdez, igaz-e hogy a bűntény éjszakán Chicagóban tartózkodtam, nem úszhatom meg holmi filozofikus kitérő válasszal: "Attól függ, mit értünk igazságon." Sem pedig holmi relativista antropológiai fejtegetéssel: "Csak az Önök nyugati tudománya <-ban -ben felfogásuk> szerint voltam Chicagóban. A bongolok egészen más <-ban-ben felfogás> szerint élnek, ahol az ember kizárólag akkor van egy bizonyos helyen, ha maga is felkent, érett korú, szárított kecskehereszippantásra jogosult személy".

Dawkins személyes észrevétele szerint azok, akik hevesen tiltakoznak az embrionális élet elpusztítása ellen, az átlagosnál sokkal lelkesebbek, amikor felnőtt életek elvételérő van szó (talán a halálraítélteknek is arra kellene hivatkozniuk, hogy valaha embriók voltak?). Teréz anyát sem kíméli, s érhetetlennek találja, hogy hogy lehet komolyan venni, egy olyan asszonyt, aki "A béke legnagyobb ellensége az abortusz." a valóságtól elrugaszkodott kijelentést bírt tenni. S javasolja, hogy akik hajlamosak bedőlni a szenteskedően képmutató Teréz anya jelenségnek olvassák csak el Chrisopher Hitchen Misszionárus póz: Teréz anya elméletben és gyakorlatban című könyvét. (Szívesen elolvasnám!)

Dawkins a hitet nem tartja erénynek, sőt kifejezetten ártalomnak, mert nem igényel igazolást és nem tűr meg ellenvetést.

A szerző szerint nem annyira arra kell megtanítani a gyerekeket, hogy mit gondoljanak, hanem sokkal inkább, hogy hogyan gondolkodjanak. A lényeg, hogy a gyerek privilégiuma eldönteni, mit gondoljanak, nem az erősebb jogán, a szülőké.

Magam is Dawkins nézetét vallom, azaz hogy az életünk pontosan annyira teljes, értelmes és csodálatos, amennyire mi azzá tesszük.

Érdemes elolvasni! Jó szellemi kalandtúrát a vállakozószelleműeknek!

Ajánlom még:
http://www.richarddawkins.net/
http://szkeptikus.blog.hu/

A kötet paraméterei: Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2007. 399 p.
További infó a könyvről a kiadónál: http://www.nyitottkonyv.hu/isteniteveszme.htm