Népszámlálási kapriccsó

Rémeket látni tudó fantáziám nem, de októbertől megszűnő munkaviszonyom annál alaposabb indokot szolgáltatott a népszámlálóbiztosnak való jelentkezéshez. Apám is átbillentett a hezitáláson, mondván, nyugdíjasként majd elkísér. Más kérdés, hogy a kérdőívek kiosztásán túl mégsem vettem igénybe segítségét. Minek is álljon, várjon az ajtók, kapuk előtt, míg én interjúvolok.
A nép egy hete történő számlálgatása felér egy szociológiai kurzussal. Megjegyzem, a telefontársaságoknak is szép bevételt biztosíthat ez a periódus. Egyeztettem már dátumot telefonon áruház padlóján írva az időpontot, kutyasétáltatás, félgyertya közben, reggel is, este is. Igen színes környék az enyém, a közép középosztálytól lefelé  minden árnyalat megtalálható. Vallás tekintetében természetesen van jedi vallású is. Laknak itt idősek, fiatalok, egyedülállók és ötgyerekesek. A kínaiak igen komolyan veszik, hogy nyilatkozniuk kell, továbbá úgy tűnik, a lakásajtó előtt, a lépcsőházban szeretik tárolni a cipőiket.
Úgy látom, a cigányok nem nagyon nyilatkoznak arról, hogy cigányok. Egyikük mondta is, hogy hogyne, hogy aztán jöjjenek a fekete ruhások...
A nekem kiosztott terület fele lakóparki, fele kirívóan alacsony státuszú körzet. Annyira alacsony státuszú, hogy a kérdőívek kézbesítésekor egyedül be se mertem volna menni némelyik épületbe. 100 éve épültek, sok felújítást nem látott házak. Postaláda hol volt, hol nem volt, az ajtószámozás leginkább a hol nem volt kategória. Ennek köszönhetően az egyik, a hajdani lóistállóból lakássá avanzsált társasházban, az egymást követő, de mindenféle számozást nélkülöző ajtók egyike, résnyire nyitva állt. Igen ronda, ütött-kopott ajtó volt. Kopogtattam, köszöngettem. Válasz semmi. Gondoltam, jobb is. Nem akarnék egy ilyen ronda ajtó és koszos padló tulajdonosával találkozni, becsúsztattam hát a cseppet sem bizalomkeltő ajtórésbe a nagy borítékot. Néhány nappal később újrajöttem. Döbbenten tapasztaltam, hogy egy magas kerítés még egy ajtót rejt. De akkor én milyen ajtórésbe kézbesítettem a kérdőívet? Úristen! Hiszen ez a ház közös vécéje...! Közölte az egyik lakó.
Egy másik, lebontásra ítélt önkormányzati tulajdonú társasház egyik lakásából kijővén kérdeztem a lakót, hogy itt mellette, itthon vannak-e? Enyhén elkerekedett szemmel, mosolyt visszafojtva közölte, hogy hiszen ez a közös vécé. Megmutassa? Nem lakik ott senki. Még szerencse.

Tao Te King Mókus-zenével

Tao Te King. Lao Ce. Weöres Sándor.
Müpa.
Ellenállhatatlan hívószavak.
Tao Te King, titkos gyógyszer mindenféle lelki bajra.
Ha lefekvés előtt beveszek egy adag Tao Te Kinget Kulka János hangján, minden rendű zaklatottságomat elsimítja. Behúz a nagy egészbe, láttatja szomorúságom, zaklatottságom jelentéktelenségét.
A Müpában Kováts Kriszta rendezésében Szirtes Edina Mókus zenéjével három női énekhangon, vonósnégyes kíséretében és elektronikus alapokon hallhattam Az Út és Erény könyvéből egy válogatást.
Az előadás előtt rövid beszélgetés zajlott az alkotókkal és Sári Lászlóval. Sári László szerint filozófiát csak versben szabadna írni, különben használhatatlanná válik. Sári bevezetőjében szólt arról is, hogy Lao Ce-ről tudni kell, ő a világbajnok. 2500 éve egyedül Lenin műveinek kiadása előzte meg, legalábbis egy időben...
Nem ismertem Szirtes Edina Mókus zenei stílusát. Mittudomén. Egy Mókus zenéjére nem voltam kíváncsi. Mókust fényképezni, mogyoróval etetni? az más, na de mókus zenére kíváncsinak lenni?
Szirtes Edina Mókus szép zenébe burkolta a verseket. Szívesen hallgatnám a szövegre írt zeneművet önmagában. Éteri, tiszta, felemelő muzsika. Többnyire a versek lassú aláfestése jellemzi, olykor dinamikus váltásokkal, erős tónusokkal is díszít. Jól sikerült munkának gondolom.
Más kérdés, hogy a versek megzenésítésekor gyakran érzek sajnálatot. Sajnálatot, mert zene és vers: két dudás egy csárdában. A zene leárnyékolja a versek erős kontúrjait. Amikor első alkalommal hallgatok egy dalt anélkül, hogy korábban olvastam volna a szöveget, akkor semmi gondom. De, ha után elolvasom a szöveget, ami több, mint dalszöveg, inkább vers, akkor jön a vers sajnálata.
De mégis szeretek minden olyan vállalkozást, ahol versre, zenére vagy mindkettőre épít a produkció. Kísérletezzenek csak!
Legfeljebb újra elolvasom a verseket.

Önkéntes voltam a Kulturális Örökség Napján

Egy júliusi hírlevélben keresett önkénteseket a Kulturális Örökség Napjára a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága.

E-mailben jelentkeztem, önéletrajzot küldtem, majd augusztus elején rövid interjúra mentem a Gondnokság székházába. Augusztus 30-án Dr. Varga Kálmán, a Gondnokság igazgatója mutatta be a szervezet tevékenységét. Volt még rövid tájékoztatás a balesetvédelemről, helyszínnel való ismerkedés és helyzetgyakorlat is. A második, szeptember 8-ai találkozó adminisztrációval és a tárlatvezetők meghallgatásával telt. (A 15-20 fő önkéntes között egyetlen férfi volt. A női önkéntesek között minden korosztály képviselve volt.) Néhány nap múlva e-mailben kaptuk meg a beosztást, mely szerint kétóránként más-más feladatot kellett végezni. A legkevesebben a tárlatvezetést vállalták. Ezen kívül a látogatók fogadását, a Gondnokság kezelésében lévő műemlékek szórólapjainak ismertetését, kiosztását, csoportkísérői feladatokat, „ajtónállói” és pincekísérői feladatokat kaptunk.

Gárdon Kornélia és L. Maár Ildikó, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága munkatársai alapos, lelkiismeretes felkészítést végeztek az önkéntesekkel való munka során, mintha mindig is önkéntesek szervezésével foglalkoztak volna... Lépésről lépésre, találkozóról találkozóra ismerhettük meg a székházat, az intézmény tevékenységét, kaptuk a vártörténeti, a De la Motte – Beer-palota történetéről szóló háttéranyagokat. A honlapon keresztül pedig a Gondnokság kezelésében lévő műemlékekkel ismerkedtünk. Nem győztem megjegyezni a rengeteg információt.

Pincetúra a Dísz tér alatt

Több mint 1350 ember látogatta meg a Palotát a 10 és 18 óra közötti nyitva tartás alatt a szeptember 17-18-ai hétvégén. Az első napon nagyobb volt a zsúfoltság, mert a Dísz tér alatti pincelátogatás is szerepelt a programban, s a folyamatosan érkező látogatók és a pincelátogatásra regisztráltak masszív tömeget alkottak a csehsüvegboltozatos kapualjban. Közben kis epizódok színezték a munkát. Mint például a házban lakó, Yoda nevű angol bulldog, ő időként sétálni vitte idős gazdáját. Yoda a hegyes füleivel tényleg úgy nézett ki mint Yoda. Jól állta a hátvakarást is. Egy látogató kutyát is hozott magával, egy-egy teremben én bébiszitteltem őt. Könnyű dolgom volt, nagyon kulturáltan feküdt a padlón. Vendéglátóként vízzel is kínáltam, nem fogadta el. Szerény kutya.

Összegezve a tapasztalatokat: az elmúlt évben a Palotában 3 fő fogadta a 900 látogatót, ami rendkívül megterhelő volt. A tucatnál több önkéntessel gördülékenyebben, könnyebben ment az 1350 főnyi vendégsereg fogadása. A folyton talpon levés, a különböző hullámokban, de egymás nyomában érkező látogatók nagy igénybevételt jelentettek mind fizikailag, mind a különféle kérdések tekintetében. Attól kezdve, hogy lehetőleg pontos információt kellett adni a várbeli parkolási rendszerről (most se értem), a hol található az Ulpius-házig és a miért támogatja a Norvég állam a kastélyrekonstrukciókat? típusú kérdésekig mindenre.

A munkához kapott háttéranyagok alapján készültünk az éves kastélykártyával országszerte látogatható kastélyokból, Budavár és a De la Motte - Beer-palota történetéből, a Gondokság kezelésében lévő további műemlékekből. Ezekből csak a példa kedvéért röviden ismertetek néhányat.

A 14-15. századi Budavár képe színesebb, mozgalmasabb képet mutatott a mainál. Lakótornyok, az épületeket összekötő boltíves hidak, élénk színezésű falfelületek, fekete, zöld, sárga, fehér kockák, csíkok, barnásvörös faragott kőkeretek tették mozgalmassá a látványt. A festésmaradványok csak tenyérnyi felületeken kerültek elő, így teljes bemutatásukra alig volt mód. A hanyag kezelés, a török hódoltság, a várostrom mind tett arról, hogy az egykori látványt a késői utódok ne élvezhessék. A tűzvészek, lőporrobbanások gyakoriak voltak, de földrengés, villámcsapások is pusztították a korabeli negyedet.

A De la Motte - Beer-palota szobái

A budavári Dísz tér 1849. óta ismert e néven. Sokat látott tér ez. Piacoknak és kivégzéseknek is helyt adott egykoron. E téren áll a De la Motte – Beer-palota, amely jelenleg a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága székháza. De la Motte Ferenc Károly császári mérnökkari alezredes 1760-1773 között, Beer József Kajetán császári és királyi katona-gyógyszerész 1773-1807-ig volt a ház tulajdonosa, meghatározó szerepük volt a ház mai formájának kialakításában.1963. előtt lakások voltak az épületben, egy lakáskorszerűsítés alkalmával bukkantak elő a kutatósávokban a 18. századi falfestések az épület első emeleti, öt szobából álló barokk térsorában. Két szoba vallási témájú falfestést kapott, az egyik szoba falán a három arkangyal társaságához Nepomuki Szt. János csatlakozik, a másik szoba díszítőfestése Krisztus nagypénteki Szenvedéstörténetének négy mozzanatát ábrázolja. A további három szoba virágfüzér- és rózsamotívumokat, ill. kárpitszegélyt imitáló díszítőfestést kapott. Ekkora bontatlan felületen nem alkot ilyen összefüggő lakóteret egyetlen más budavári polgári lakótér sem, ez indokolná – a tervek között szerepel is, csak a szokásos pénzhiány akadályozza – egy barokk életmód-történeti múzeum létrehozását a palotában.

A szóróanyagokban, háttéranyagokban elmélyedve három, Budapesthez viszonylag közeli műemlékről döntöttem el, hogy amint tehetem, felkeresem.
A Nádasdladányi Nádasdy-kastély nem volt ismeretlen számomra, de most már halaszthatatlan kényszert érzek a felkeresésére. A romantikus stílusú, az angol és skót kastélyok mintájára épült kastélyt építtetői a kor legmodernebb technikájával látták el, úgymint légfűtés-rendszerrel, sínen szállított ebéddel, beszélőcsövekkel.
Roppant kíváncsi lettem a Majkon található kamalduli remeteség 17 cellaházára, templomtornyára és kolostorára. Mindössze néhány évtizedet éltek itt a némasági fogadalmat tett remeték, akik naponta hangosan mondták el imáikat, de a nap többi részében tartózkodniuk kellett a beszédtől. Beszélniük, elöljárójuk engedélyével, évente csak két alkalommal, három-három napig lehetett. Küldetésük szerint mindazokért is imádkoztak, akik maguk sosem fordulnak Istenhez. A rend feloszlatása után az Esterházy-család az erdei kolostort vadász- és lakókastéllyá alakította. A cellaházakban ma meg is lehet szállni. Sőt külön meditációs ház is rendelkezésre áll.
A dégi, klasszicista stílusú Festetics-kastélyt a hozzá tartozó 1,5 km-es tórendszere miatt látogatnám meg sürgősen. A tórendszer felújítása egyébként jövőre kezdődik pályázati pénzekből. A tóban sziget, a szigeten Hollandi-ház áll. A szigetre egykoron csak csónakkal lehetett eljutni, ma hídon. A ház földszintes részén tehénistálló volt. A tüdőbeteg Festetics Andorné felette lakott, minthogy akkoriban az ammóniával dúsított levegőt és a frissen fejt tejet gyógyító hatásúnak tartották...

Az Aranymúzeum kertje és teaháza

A Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum kiállításterébe ugyan még nem jutottam be, megállított ugyanis a borsos belépőjegy ár, de amit addig láttam, már attól is leesett az állam.

A szépen felújított épület, az előtér, a kert, a teázó... mint a mesében. Egy keleti mesében..., káprázatos, lenyűgöző.

A kertben vízesés, virágok, a virágok közt, a fák tövében műtárgyak, pihenő pad kispárnákkal, kis híd a víz fölött.... Megannyi legelni valója a szemnek. 

A Sövény Aladár Teaház - bútoraival, vitrinével - külön kis múzeumként is megállja a helyét. A néhai krokodil és a szegény néhai elefánt, amelynek az agyara alatt ültem a teázóban, némi ürömöt csepegtett a teámba, viszont a tömérdek orchidea a falakon, azok még nagyon is, színpompásan éltek. 

Az Aranymúzeum az Andrássy út 110. alatt, a Kogart mellett nyílt meg. Zelnik István 45 évi gyűjtőmunkájának legjavával kápráztatja el a látogatóit. Tippelem. Nem túl sokat kockáztatva. Merthogy még nem láttam a kiállítást, de a kert és a teázó alapján biztos vagyok abban, hogy nem csalódik majd a közönség. Majd még párszor visszajövök.

Hidegvérűek Kóspallagon

Kóspallag – kosok parlagja, azaz juhlegelő. Egyetlen kanyargós út vezet a börzsönyi, kb. 800 lakosú kistelepülésre. Nem ajánlom a napszemüvegben vezetést ezen az úton, ugyanis az erdő két oldalról borul rá, s sötét alagutat képez. Viszont a lombok között sok kis foltban rendkívül élesen vág be a napsugár, végképp láthatatlanná téve az előttünk kibontakozásra képtelen utat.

Nemzetközi Rönkhúzó Verseny és Hidegvérű Találkozóra gyűlt a nép a kis faluban augusztus 20-án. S az Istenadta parkolt mindenütt, ott is, ahol nem lehetett. Itt említém, hogy hazafelé menet az egyetlen, keskeny kivezető út mindkét oldalát, valamint az út jelentős részét elfoglalták a vendégautók, így a be- és kimenő forgalom farkasszemet nézhetett egymással. Sakk-matt mindenkinek…

A hidegvérű lovak nagy rajongója vagyok, talán a tavalyi Derby óta. Ott gyökerezett földbe a lábam, egy elképesztően hatalmas, fekete, némi vakítóan fehér lábazattal, eszméletlen dús fekete sörénnyel bíró, valószínűleg shire ló láttán.

Mindig is lóimádó voltam, egyrészt velem születhetett tulajdonság, másrészt nagyapám falusi fuvaros volt, így mindig volt lova a munkára. 70 felett járt, amikor az utolsó lovát, sajnos, eladta. Madár muraközi volt, hidegvérű, nyugodt ló. Azt mondjuk, nem szerette, ha a háta mögött futkároztak, azért hátra rúgott. Sokat ültem mellette az istállóban, jó társaság volt. A macskák szerették az istálló közegét, gyakran ellettek ide, ám ha a ló alá keveredtek, pórul jártak, és ezzel talán jobban, mintha a nagyanyám ritkította volna őket.

Visszatérve a kóspallagi hidegvérűek találkozójára, íme a képek:

Ha lovat eszel, kannibál vagy!

Gyógyír északi szélre

Az Óbudai Társaskörben az őszi nyár miatt, a szabadtéri helyszín helyett a kőépületében láttam a Daniel Glattauer írta színdarabot.

A Gyógyír északi szélre c. romantikus játékban Emmi Rothner (Fullajtár Andrea) elüt egy betűt magazin lemondásról szóló ímélje címzésében, így kerül levélváltásba Leo Leike-vel (Őze Áron).

Emminek férje, a férje révén gyerekei vannak, kapcsolatuk kialakulásának háttere tragikusan szőtt.

Leike, egy se vele, se nélküle kapcsolat, éppen "se vele" szakaszában kapja az első e-maileket Emmitől.

A levelezéssel egy virtuálisan mély, intim világot teremtenek valós életük mellé. A valóság próbája nélkül, nincs kockázat, nem hullik darabokra az egymásról kialakult kép. De folyton rettegnek ettől. Hol távolodnak, hol közelednek egymáshoz. Közben telnek-múlnak a hónapok. Egy kávéházban ugyanabban az időben eltöltenek egy órát, de csak találgatják, melyik vendég lehet Emmi, melyik Leo. A következő, immár igazi találkozást is betervezik...

Fullajtár Andrea női kelléktára kitűnően válogatott. A női praktikák, örömök, dühök, csalódások rendkívül találóan formázottak. Nagyon is ismerősek. Igen, talán pont így szoktam a kezemet az idegességtől ökölbe szorítani és a mutatóujjamba harapni. Még szép, hogy amikor nem látnak!

Mókás, szeretni való, dühítő. Remek és vonzó színésznő.

Őze Áron jól eltalálja a "pasit", a vakarom a tököm, a szagolgatással válogatom a szennyesbe való ruhákat, mókás epizódok.

Akárcsak az istenverte életben, a fájdalom itt sem marad el...

Daniel Glattauer megírta romantikus regényének folytatását A hetedik hullám címmel. Várom színházi adaptációját, mondjuk jövő nyáron, vagy tavasszal!

A Monostori Erőd

A képek Visegrádon, a Monostori Erődben és Komáromban (Szlovákia) készültek.

Nem tudom megmondani honnan az ötlet, menjük Komáromba erődöt nézni!, de tegnap megtörtént.
Bevezetőnek jólesett egy kis visegrádi bobozás, Dunakanyar-bámulat.
Majd még egy órás autózás, s máris a Csillag Erőd bejáratánál voltunk, amely csak 14-16 óra között látogatható, így tovább is álltunk. Az Igmándi Erőd viszont az Asterix-film forgatása miatt van zárva augusztusig. A filmforgatások kedvelt helye eme erődvidék. A Borgiák forgatásának is helyszíne volt a hírek szerint.
Napsütötte, tágas parkoló várja a Monostori Erődbe érkezőket. A napsütötte jelző nem oly örömteli hír kánikulában, ám az erőd nagyrészt föld alatti, de legalább földdel borított és akár 5 méterig terjedő falvastagsága, ha az autót nem is, de immár lábra kelt utasait kitűnően védi az erős napsugárzástól.
Az először idelátogatóknak mindenképpen ajánlom a vezetéssel történő bejárást, mely óránként indul, s csak 200 Ft pluszt jelent a belépésnél. Remek vezető jutott nekünk! Hála a tárlatvezetők istenének! Jenei Róbert tartalmas, könnyed, szórakoztató vezetésének köszönhetően a 1,5 óra úgy röpült el, mintha csak 15 perc lett volna. A jó tárlatvezető olyan mint a fűszer, a szikár tényeken túl jól adagolt anekdotákkal, humorral kelt ámulatot a látogatókban.
A „fűszerezésen” túl, azért is hasznos a vezető igénybevétele, mert az erőd nem minden része látogatható nélküle, s ráadásul némely, ugyan szabadon látogatható, ám igen sötét, de legalább lépcsős, az is különböző vastagságú részén, igencsak elkél az előzetes figyelmeztetés, láb-, csukló- és koponyatörést megelőzendő.
Az újabb és újabb, igen sötét folyosókra kanyarodva, végtelenbe vesző boltívek látványa tárul újra és újra elénk. Gyakran elhangzó fordulat volt például az úúúristen és az a’szta felkiáltás a látogatók szájából.
Elképesztő, lenyűgöző komplexum. Nem irigylem azokat a férfiakat, akiknek itt „teljesedett be” katonasorsuk. Hideg, sötét hálótermek, hatszemélyes közös latrina, dunai fürdés télen-nyáron itt „biztosítva volt”, „cserébe” az életük egy paraszthajszálon függött.

Legalább egyszer látni kell.

Továbbiak az erőd honlapján: http://www.erod.hu/index.php

Egy autogramról

Nem jellemző, hogy az autogramvadászat különösebben lázba hozna. De most begyűjtöttem egy ereklyét.

A június 5-ei, szokás szerint fergeteges Budapest Bár koncerten készítettem a retroszemüveges, retroinges Kiss Tibi képet. A koncert után dedikálás következett. Készültem! Fél éve, a Müpás Quimby koncerten vettem Kiss Tibi Ventilátor blues c. válogatott dalszövegek kötetét, s nagyon kellett bele még valami. S lám, eljött a nagy, holisztikus pillanat. :) Tibcsi orra elé toltam a kötetet, s ekkor azt mondta, ÓÓÓ. Igenis nagy ÓÓÓ-val és az Ó nem volt egyedül, sokan voltak ÓÓÓÓk. Az autogram inkább rajz, vagy olyan izé. :) Nagyon örülök neki!

Beteszem az ereklyét a polcomra. Valószínűleg hamarosan elfeledkezem róla, de aztán majd előkerül, és az, megint jó érzés lesz.

Korda Filmpark és Látogatóközpont

A hivatalos nyitás július 1-jén lesz a Korda Filmparkban. A nyitás előtt viszont fél áron lehet vizitelni az uniós támogatással elkészült etyeki Látogatóközpontban.

Véletlenül sem láttunk a biatorbágyi útelágazásnál Etyeket vagy Korda Filmparkot jelölő táblát, csak a tévút után, visszamenetben látható az Etyek irányába mutató jelzés. Dimbes-dombos, zöldmezős, egykori rakétabázison épült a Stúdió és a Látogatóközpont.

Az elefántagyarakat idéző zárójelek a bejárat látványos elemei, átjutni rajtuk, sajnos, a korán érkezőknek nem lehetett, a parkolóban kellett várakozni az animátorra, aminél el tudnék képzelni szórakoztatóbb programot, ha már egy filmparkban vagyunk. Se mászkálni, se fotózni nem szabad. Útitársam a parkolóból való elbóklászással hívta fel magára a portások figyelmét, s terelték vissza kérlelhetetlenül a „helyére”. Ugyan a visszaigazoló e-mail szerint korábban kell a jegyet a jegypénztárban megvásárolni, de jegypénztárnak nyomát sem láttuk. A hely korábbi szelleméhez igazodva – az egykori rakétabázis szellemére gondolok –, katonás fegyelemben kellett kivárni sorunkat. Remélem, a hivatalos nyitás után kevésbé rideg tartásban várakoztatják majd a látogatókat.

Animátorunktól megtudtuk, hogy fotózni csak a kiállításon és a New York-i utcadíszletben lehet. Máshol nem. Talán azért, mert máshol nincs is mit? Ipari jellegű dobozépületek, elvetett, de még ki nem sarjadt fűmagtömeg között, kissé sivár környezetben vezet az út a kiállítás és a díszletépület között.

Az első látnivaló a kiállítás avagy „filmmúzeum”, ahol többek között Korda Sándor életéből ismerhetünk meg részleteket, filmtechnika-történeti, jelmezes, optikai csalódásokról szóló bemutatót láthatunk. Megismerhetjük az animációs film készítésének fő lépéseit, beléphetünk a Foley-szobába is, ahol a filmes hangeffektusok világába kalauzolják a látogatót. Kókuszdióval mint lópata-zajkeltővel, pohár koccintással mint pohár koccintással ismerkedünk hangeffekt ürügyén.

Majd a New York-i utcadíszletbe vonult át a látogatócsoport. Itt forgatták, az általam nem ismert, Hellboy című filmet. A díszlet talán két éve áll itt, s erősen (f)oszlásnak indultak a nem éppen téglából készült falak, s a Brooklyn-híd lába sem az igazi már. Jelenleg a Borgiák c. filmet forgatják még egy, a főbejárathoz közeli, középkori utcadíszletben, ezért most még nem volt látogatható, de később már bejárható lesz az is.

Időpont foglalás itt.
Legalább másfél órás túrára számíts, kültéren viharkabátban jelenj meg, mert irgalmatlan erős szél fújdogál a környéken.

art on lake

Érdemes a kiállítás honlapján rákészülni a látnivalókra. Magam nem voltam alapos. Utólag átfutva az alkotásokat, jó néhány mellett elsiklottam, észre sem vettem a csónakból.

A Lélek c. alkotás ragadott meg leginkább. Amiképp a betűkből szavak állnak össze, az emberi test sejtjei organizmusokat teremtenek...

Olykor meg a bennszülött búvárkacsák, vízből kiálló püspökfalatkáikkal, ad-hoc műalkotásként mókásítják a látnivalót. Összegezve, szórakoztató csónakkal, kutyával megközelíteni a különböző műtárgyakat.

Fashion Deluxe Hungary divatbemutató

A divatshow-t a New York Palota aulájában e hét szerdán tartották. A Boscolo ingyen adta a helyszínt a divatbemutató megrendezéséhez.

A műsor 3/4 órás késéssel indult és több, mint két órás volt. A közönség soraiban a műsorvezető és az utólagos hírek szerint celebek is helyet foglaltak. Ha valamivel halálra lehet untatni, az a celebvilág.

A következő tervezők mutatkoztak be a show-n:

• Matliák Eszter

Ruhái közül a világos kékesszürke overallt megvenném.
• Green Culture

Erősségüknek ruháik alapanyagát gondolják, mivel nem tartalmaz az egészségre káros összetevőt. Ez indukálja a kérdést: a többieké mérgező alapanyagú?
• Szépligeti Ágnes

A rózsaszín fodros-uszályos ruháját jegyeztem meg, ill. azt hogy a modellek szemfestése már a fél homlokra, a halántékra is kiterjedt.

• Hecendorfer Tímea

Saját blogot ír. Fel is iratkoztam rá.

Nagyon szexi menyasszonyi ruhájával hívta fel magára a figyelmet.
• Király Tamás

A szokásos extrém látványvilágot, a divatbemutatón leginkább showelemként jelenlevő formáját hozta. Fémes-fényes-lampion alapanyagból szabta vörös rózsákba öltöztette modelljeit. Dominát vonultatott, magát a 8. utas a halál, valamint Ernyőkezű Edward közeli rokonának álcázta. Erősen bizarr, de shownak show.

• Le Corset

Fűzőkkel, szőrmékkel jött. Szőke, mosolygós modelljét talán egyedüliként tapsolták meg. Talán ő volt a legcsinosabb a felvonulók között. Csoda is hogy beválogatták, mert nőnek nézett ki, ellentétben a modellek legtöbbjével, akik a kirakati bábuk, kissé formázott vállfák szintjén maradtak.
• EXP Fashion

Látványos ruhamodellekkel szórakoztatott, bár a haj és smink gyakran rémisztő volt, de hát ez is lehet szórakoztató.

• Essende

Ruhájában ellibbennék valami enyhe szellő borzolta nyár esti tengerparton. Legalábbis míg valami faágon, kiálló korláton fenn nem akadnék, s válnék Csukás-Pom-pom-lánnyá.

• Léber Barbara

Klasszikus női formákat követ, bizarrság mentes, hál' Istennek.

A bemutatott ruhák itt, a show részletei pedig itt nézhetőek meg.

Én meg ezeket örökítettem meg:

Kávéházi verses utazás

... vizuális és zenés utazás a francia, magyar, olasz és cseh versek világába - invitált a New York Kávéház minapi programjára szóló meghívó. Az előadás a L'esprit des cafés, l'âme des poètes, avagy a kávéházak lelke, a versek szelleme címet kapta. A címet és a programot ízlelgetve, mely szerint vers, zene, effekt vár majd rám, arra gondoltam, ebből bármi lehet, fejvesztett menekülés és különleges élmény is. Szerencsére ez utóbbi esett meg.

Az Isabelle de Andrade rendezte előadás európai költők verseire épült. Többek közt Radnóti, Ady és József Attila költeményeket adott elő Kóti Andrea és Németh Dávid, franciául Paul Fargier szavalt. Az élő zenén kívül, a háttérben monitorokon szépen komponált képek, effektek kíséreték a produkciót.

Ez olyan út, amelyen érdemes elindulni. Versek, a mai magas ingerküszöbű világban, multimédiás effektekkel (Renaud Vercey festői multimédiás munkája), zenével, mozgalmassággal, váratlansággal megbolondítva, intimitással fűszerezve, ez utóbbinál a közönséghez való fizikai közelségre, a közönség fülébe csilingelésre gondolok - jól működhet. Még a franciául előadott verseket is öröm volt hallgatni. Noha nem beszélem a nyelvet, az előadó, Paul Fargier szuggesztív előadásmódja nem hagyta a figyelmemet elkalandozni.

Élveztem az est minden percét. Kár, hogy csak háromnegyed órás volt a program. Épp, hogy belemelegedtem, már véget is ért.

Az előadás uniós támogatással jött létre, a produkció partner-kávéházai a budapesti New York Kávéházon kívül, francia, cseh, olasz kávéházak.

Friss, üde, különleges program volt.

Párisi Galéria

Néhány hete örömmel fedeztem fel, hogy az Andrássy úton a Párisi Nagyáruházba újabb csábító érkezett. A tágas, kétszintes könyváruház és a Lotz-kávézó magnetikus hatását most a Párisi Galéria fokozza tovább. Nem tudom meddig fokozható ez a hatás, de ha így folytatják, nem leszek hajlandó kimenni az épületből!

Április vége felé egy Nivea-történeti kiállítás plakátja vonzott fel a Lotz-teremtől egy lépcsőfordulónyira lévő, március végén nyílt Galériába.

Nem is értettem mi ez a hely. Nivea-kiállítással kezdődik, odébb könyvespolcok, amott festmények, ágy, szép bútorok, virágok.

Az Andrássy út felől, a karcsú, magas ablakokon át, szépen erezett, hangulatos fény érkezik a tágas térbe. Remek érzeteket kelt a helyszín önmagában, s ezt a szép teret még további szépségekkel töltik be. Édeni! A Falk Miksa utcai galériák is hangulatosak, de ez a hely a világos, tágas tér miatt mindegyiket übereli. A Párisi Galéria ismertetője szerint egyszerre kíván bibliofil szalon, a modern művészet kiállítóhelye és koncertek helyszíne is lenni. Áldásom rá!

Japán Napok

A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum és a Ráth György Múzeum adott helyet az e hétvégén megrendezett Japán Napoknak. Rácsodálkozás, ámulat - ezen szavak fejezik ki leginkább a Japán Napokon látottak, hallottak keltette érzéseket. A japán kultúrában minden előírásszerűnek, a legutolsó lépésig nagy műgonddal, művészi/mesteri szinten kidolgozottnak tűnik. Lehet ez áldás is, átok is. Riaszt és lenyűgöz. Az e kultúrkörben élők míves technikát kapnak a harcművészettől a teafogyasztásig. Ami lehet jó, hiszen nem frusztrálódnak az élet azon területein, ahol sok évszázados hagyományok szabják meg a teendőiket. A kész megoldások biztonságot adnak. És lehet nem jó, mert érzésem szerint tökéletesnek kell lenni, minden lépést előírásszerűen kell végrehajtani. Szigorúan kötött pálya. Már pedig ez halál idegesítő is lehet.

Itt van például a japán csomagolások közül (s nem ez az egyetlen technika) a furoshiki. Bűbájos és környezetbarát módszer. Nem egy pillanat megtanulni, de talán érdemes. A csomagolás alapanyaga egy négyzet alakú vászon, amit hajtogatással, csomózással alakítunk.

A csomagolásnál a színeknek, mintáknak jelentőségük van, ezért, ha japán vendégnek ajándékozunk, mindenképp "szakértetni" szükséges az esetleges félreértések elkerülése végett. A japánok szeretik az adott évszakot a csomagoláson is felidézni, levélkével, virággal, terméssel.

A darvak hosszú testük miatt például a hosszú életet jelképezik, az ezüst-fehér csomagolás szomorú alkalomra illik.

A japán teaceremóniától akár harakirit is elkövethetsz, olyan szigorú koreográfiát követ. De az is lehet, hogy lenyűgöz a vendég meghívásának, a tálalásnak, s a teakészítésnek a művészete. Önfegyelem, fegyelem, egymás iránti tisztelet, nyugalom, higgadtság. Mindez megjelenik a japán teaművészet uraszenke irányzatban, amelyről a Japán Napok keretében a Ráth György Múzeum kertjében láthattunk bemutatót. A 4 órás teaceremóniából egy 18 perces "részletet" élvezhettünk. Mondhatom, semmi köze a mi felszínes, lagymatag teafogyasztásunkhoz.

Volt még harcművészeti bemutató is a Hopp Múzeum kertjében:

Nem meglepő a japán kultúra sikere, leginkább a nagyon kemény munka, kitartás, fegyelem, a természet és a másik ember tisztelete áll mögötte.

Nem mondom, hogy mi ezekben hol tartunk.

József Attila: Nagyon fáj

A Százados úti Művésztelep

A Kortárs Építészeti Központ és az OSA Archívum szervezésének köszönhetően 2011. április 9-10-én, az év 100. és 101. napján a 100 év körüli budapesti házak közül nagyjából 50-ben lehetett turistáskodni.

A meghirdetett listán a Százados úti Művésztelepre esett a választásom. Mert ott jövök-megyek néhány méterre évtizedek óta, utazom a 95-ös buszon a Stadionoktól, sokáig mégsem tudtam sokat (semmit lényegében) a létéről.

Meg aztán, tavaly júniusban, egy barátom, akivel aznap éppen nem voltam gyilkos viszonyban, hívott, menjek vele a Százados úti Művésztelepre. Visz valamit, hoz valamit. Már egy-két évvel korábban is jártam ott, de akkor az autóban várakoztam, míg jött-ment. Mi dolgom is lenne nekem az egésszel? De tavaly, szerencsére, valahogy eszemnél voltam és bekísértem.

Különös telep, olyan ütött-kopott, hol gondozott, hol nem, itt egy rakás kő, ott egy gipsz-szobor, horror-rozsdás-törött üveges lámpák, de mégis, valahogy olyan rejtekajtó mögötti, érdekes világot sejtető.

Akkor ifj. Szlávics László éremművészhez vezetett T. feladata. Egy, az If várából már kiszabadult, már megmosakodott, de még nem borotválkozott, hajat sem nyírt Edmond Dantes nyitott ajtót, s engedett bebocsátást műterem-lakásába. Idős. De nem. De ez az őszülő haj. Fogalmam sem volt, hogy végül is hány éves lehet. Szívélyes és vendégszerető volt. Először a másik szobában álló különös órákat méregettem. Karórát nem hordok, zavar, de a nagyobb méretű órák mindig magukra vonják a figyelmemet, azokat szeretem. A Szlávics-óraszobrokon pedig van mit nézni.

Korábban semmiféle érdeklődést nem mutattam az érmek iránt, de a sokfiókos éremtároló tárgyai közti tárlatvezetés minden perce érdekes volt. Máig nem felejtem, a kis híján elejtett, mert kézbevételre "interakcióba" lépett érmére rémület-reakciómat. "Ezek" meg, somolyogtak rajtam! Mennyi néznivaló volt ott! Ez is tetszik. A munkák, a műhely, az egész lenyűgözött. Napokig a hatása alatt voltam.

Mindezen előzmények után, meglátván a Budapest 100 programjában a Százados úti Művésztelepre szóló túrát, nem volt kétséges, hogy mivel töltöm a vasárnap délutánomat.

A Százados úti Művésztelep, az egykori káposztaföldön, egy évszázaddal ezelőtt, alig egy év alatt felépített "művészfalu". Ideiglenesre tervezték, azzal, hogy 10 évvel később Zugligetben építenek újat. Elsodorta az élet a távlatos terveket, a telep maradt, máig. Itt csak művészek között cserélhetnek gazdát a lakások. Sem bejutni, sem kijutni nem könnyű innen.

A túrát, melyen 130 ember vett részt, Szabó Gábor vezette, nagy türelemmel. Hallani, a tömeg miatt, nem mindig lehetett, de mesélt az itt alkotókról, az egymást követő generációkról, a főtéren álló domb alatti óvóhely létéről, hogy egy szobrász nem költözhet emeletre a tonnás kőtömbjeivel, a nagy légterű műtermek kifűtési nehézségeiről, borsos költségeiről. Szabó Gábortól a telep története itt olvasható.

Talán Katona Zsuzsa szobrász sem tudta mire vállalkozik azzal, hogy a programra érkezőket beengedi a lakásába, műtermébe. 130-an vettünk részt a nézelődésen, s ugyan csak tízesével, de mégis csak átgyalogoltunk a művésznő konyháján, műtermén. Köszönjük a nyitottságát!

Levezetésként még egy kört tettünk, s ezeket láttuk:

Odaadás

Bő négy perces animáció..., nem találok szavakat.

A Táncsics Nyitott Egyeteméről

A Táncsics Alapítvány Nyitott Egyetemének első rendezvényén Kertész Ákos „Te csak prédikálj, Jónás” /Az írástudók felelőssége napjainkban/ címmel tartott előadást a Kongresszusi Központban. (Ha valaki nem tudná, a Táncsics Alapítvány kuratóriumának jelenlegi elnöke Gyurcsány Ferenc.)

Kertész Ákos az írástudó mai helyzetéről, felelősségéről beszélt, mely szerint őriznie kell a morált és az igazságot, még ha maga is botladozik. De az őrzés kevés, hirdetnie is kell. Mostanság az írástudó azért is hallgat, mert "be van szarva és le van szarva", azaz fél, mondjuk attól, hogy elveszti az állását és fél attól is, hogy senki sem hallgatja meg, senki sem figyel rá. A kirúgástól való félelemnél jobban frusztrálja, ha nem figyelnek rá. Az írástudóra sokaknak szüksége van, az elnyomottaknak, a kizsákmányoltaknak, a jövő-orientáltaknak, de nem kell az elnyomónak, a bírálatot nem tűrőknek, s annak sem, aki nem hisz a jövőben.

Az előadáson citálva volt Babits: Jónás könyve, Az írástudók árulása, Karinthy Ki kérdezett?-je. (Érdemes őket el- vagy újraolvasni.)

A Nyitott Egyetem programja jó kezdeményezés. Végre, valami. Mert nemcsak államadósság terén, de a kulturális beágyazódás, a nem létező vagy vegetáló közösségei terén is nagy adósságot halmozott föl a ballib oldal. Szellemi, kulturális munícióra, közösségi térre igencsak szüksége van ennek a tábornak is. Létéhez, fejlődéséhez nélkülözhetetlen a szellemi és közösségi építkezés is. Ehhez minimum keret, hely, alkalom szükséges. Ez irányban egyetlen tapogatózó lépés a Nyitott Egyetem. Szerintem jó irány. Meglátjuk. A következő előadás májusban lesz.

Az előadás témájához visszakanyarodva, az írástudóknak, s egyáltalán a komfortosabb országra vágyóknak fel kéne már hagyni a fanyalgással, nyavalygással, a pfuj-pártok hozzáállással. Ha nem tetszenek a mostaniak, hajrá, alakíts újat. Meglátjuk milyenre sikerül. Valószínűleg Quasimodo 2012-es kiadásban típusúra. Hamar ki fog derülni, attól, hogy új, nem lesz jobb, ugyanúgy beszivároghatnak a korrupcióban utazók, az amorálisak, ráadásul minden energia elmegy az alapozással. Kinek van erre ideje, energiája? Túl nagy a fa és kicsi a fejsze. Ésszerűbb a meglévő hálózatokban nagytatarozást, lomtalanítást csinálni. A komfortosabb konyhában is büdös a hagymaszag. De ha nagy ablaka, jó szellőzése van, egész kellemes hellyé válhat. De előbb egyáltalán, be kell menni a konyhába, ki kell nyitni az ablakot, mert így csak folyamatosan áramlik a nappalinkba a hagymaszag, és akkor a nappaliban terjengő lábszagról még nem is szóltam.

Kávé, verseny

Csak egy mini képriport egy-két mondattal.

Azt hittem, hogy baristaverseny nézője leszek a Hungexpo Csodálatos kávé c. kiállításán, de valószínűleg ez a cup tasting lehetett. Esküt nem teszek rá. A moderátor véletlenül sem említette, hogy mi a túrót látunk.

Azon túl, hogy nem értek hozzá, sajna túl hiú vagyok ahhoz, hogy ilyen csészébehajolós műsoron elinduljak.

Port H

Az előző bejegyzésben említett kórushangverseny után, némi bolyongás árán, véletlenül akadtunk a Port H nevű Városi Csárdára. A kínai büfék, pizzériák egyhangú sorára csukva az ajtót, egy meglepően szellemes helyre vitt a jó sorsunk és a lábunk. Már a belépés után, a pincébe tartó meredek lépcső feletti figyelmeztető felirat érezteti a hely szellemének közvetlenségét, figyelmességét. Very kibaszott fucking danger - szólít meg az Írás, elkerülendő, hogy lépcsőn legurulással érkezzünk meg az asztalokhoz. Az ember tudja meg hova jön! Odalenn az echte magyar főúri kastélyok szellemét követi a termek színskálája, úgy mint piros, fehér, zöld terem, asztal, miegymás. Az asztalokat, székeket a 60-80-as évek undorító magyar irodáiból, konyháiból, kórházaiból szerezhették be. A hófehér hokedlik látványa elmorzsoltatott egy könnycseppet is. Van itt minden, Ikarus, pléh lámpa, infúziót tartó állvány, festmény, rajta szemétlapáton ábrázolt szegfű. A klozett nekem már túlretró, ugyanis szappan nincs benne. (Bár ez ma sem ritka jelenség.)

De térjünk jövetelünk céljára, a kesudióban sült kecskesajt rukkolával és karamellizált zöldségekkel c. kajára majd' egy órát kell várni. (Na ez a retróérzés, akárcsak a szappanmentes vécé, nem hiányzott.) Oké, közben eltűnődhettem az étlap hátlapján szereplő paprikás óvszer mibenlétén, s az általa keltett érzeteken.

De végre megérkezett az étel. Sem a kesudió, sem a karamellizált zöldségek mennyiségét nem vitték túlzásba, alig találok zöldségeket az imádott sajtocskáim alatt.

De azért jólesett.

Viccben, szellemességben nagyon gazdagok vagytok, de kissé legyetek gyorsabbak, zöldségekben bőségesebbek, vécében szappanosabbak, és akkor oké.

Jövök én még ide.

Önműködő ajtócsukó

Nem, ez nem a Pom-pomból való szöveg.

Az alábbi kép a fasori református templom egyik belső ajtaján álló táblácskát rögzíti:

Szombat délután, a feliraton látható utasítást követve, a templomtérbe jutottam.

De vissza, vissza az ajtón. Kívüle olvasható az adományozók névsora, mely szerint az építéshez a legtöbbet Laky Adolf adományozta, 300.000 koronát, a főváros így a második helyre szorult 200.000 koronás építési segélyével. A templomon munkálkodott többek közt Róth Miksa és a Zsolnay-gyár is, a tervező Árkay Aladár volt. (Nagyon érdemes a linken megnézi az oldal alján található galériát. Árkay mennyi mindent hagyott maga után!)

Tehát be az ajtón. Egy barátnői meghívás következményeként, kamarakórusi hangversenyt hallgattam. Sok mindenhez nem értek, viszont a kamarakórusokhoz különösen nem. De a hangversenyen elhangzó utolsó művet, Kodály Öregek c. művét ide kell idéznem.

Viszont nem idézem az egyébként mosolygós lelkésznő szövegét, csak a szöveg hangulatát. Masszív alázatoskodási és imádkozási programajánlatától elmegy az ember étvágya, pedig az a következő bejegyzéshez minimálisan szükséges alap.

Ó, még egy élmény! (Figyelem, a következő sorok a nyugalom megzavarására alkalmasak és különösen undorítóak.)

Az egyik templomi pad szélén ülő, kissé hiperaktív (ugyanis valahogy állandóan dolga akadt, elvonult, fényképezett, visszavonult) öregemberre lettem figyelmes. Mire figyeljen az ember egy hangverseny alatt? Kissé kihajolt a padsorból, majd előre (hogy mindenki lássa? vagy hogy a másik oldalán ülő egy ember ne?), majd zsebkendőjét szájától mintegy 30-40 centiméterre tartva csorgatott hosszan valamit, pontosan nem tudnám megmondani melyik nyílásából jött ki. Még kicsit orrot fújt, majd végre lenyugodott.

Én meg kissé dermedten, majd elhűlve, úristenezve ültem a helyemen.

De végül sikerült visszahelyezkednem a templom békéjébe.

Szeretem a kontrasztokat, az eklektikát, így a hangverseny után kifejezetten jólesett az általam korábban nem ismert Port H-ban bekapni néhány falatot, de ez már a következő bejegyzés témája.

A Grönholm-módszer - Új Színház

A Grönholm-módszer egy kiválasztási technika fejvadász célokra.
Négyen egy állásinterjún. Verseny van. Egy nem az, aki? Kamuflázs? Vagy mégsem? De ki a gyilkos? Nem, nem krimi. Vér nem folyik, csak a lelket gyűrik, űzik, míg szét nem esik. Szisztematikusan esnek neki. Ragadoznak. Röhögünk. A végére csak egy marad?
Újabb és újabb meglepő feladat, nyomoznak a színpadon, kombinálunk a nézőtéren. A 10 kicsi néger fíling pszicho-állásinterjúra szabva. Mai téma a krimi klasszikusok szabásmintájával.

Huszár Zsolt kurva jó. „Püspök” jelenete, az ejtőernyős show-val zseniális.

Röhögni fogsz Te is, nem kicsit, mégha közben kissé keserű is a szád.

Jordi Galceran - Grönholm-módszer (trailer) from Baksa-Neptun on Vimeo.

Quimby lemezbemutató koncert

A nemrég nyílt, új szórakozóhelyen a Szikra Cool Tour House-ban volt szerencsém Quimby lemezbemutató koncertet látni, hallani. Az eggyel korábbi életében színházként funkcionáló intézmény széksorait eltávolították, így egy térben akadálytalanul mozoghat a koncertközönség. A színpaddal szembeni fal mentén kelleti magát egy bárpult, ugyanez az elrendezés jutott az erkély szintre is. Az erkélyen is állva, ám erkélyre könyökölve nézelődhet a közönség.

A jegy elég borsos áron, 4500-ért volt kapható. Ezért az árért a Quimby 2,5 órás koncertjén túl, előzenekar, utózenekar is szórakoztatta a közönséget további 1-1 óráért, továbbá nem préseltek lehetetlen méretű tömeget egy légtérbe.
Állóképességemet a 2,5 óra állás lényegében elhasználja, így okulva az A38-as tapasztalatokból, ahol kezdésre, szinte már kimerítettem állási kapacitásaimat, itt energiaspórolásból a Quimby színpadra lépéséig, készenléti állapotban (lépcsőn ülve, planktonként – plankton ügyben a balneológiai kérdésekben, így nyilván bálnakajában is igencsak járatos, exkultminiszterünkhöz forduljatok felvilágosításért) várakoztam jobb időkre.

A jegyen feltüntetett 8 órai kezdés helyett, nagyjából 8.20-kor lépett színpadra az „előzenekar”. Ezt a részt, szépen lapozzuk is át. Ahogy említettem, nagyrészt a lépcsőn ülve vészeltük át, ezzel is tartalékolva energiáinkat az érdemi akcióra, ami 9 után néhány perccel végre bekövetkezett.
A forró hangulatot, az időnként kinyíló tetőn beömlő jeges levegő sem bírta lehűteni, viszont frissítő löketként funkcionált.
A koncert végén a kiadótól aranylemez-gyűjteményt vehettek át a zenekar tagjai.

A koncerten az új daloknak a régi számokból feszítettek védőhálót. Egy-egy új dalt, egy jól ismert slágerszám követett, így hordván könnyedén a „hátán” a kevésbé ismert, új dalokat. Kíméletes pedagógusként bánnak a fiúk közönségükkel, nem lökik a teljesíthetetlen kihívás csapdájába. Szépen adagolva szoktatnak ahhoz, amihez akarnak.
Az új lemezről egyik dallal sem kerültem „szerelem első látásra” típusú kapcsolatba. Viszont, ahogy újraolvasom a szövegeket és újrahallgatom a dalokat, mindig találok valami ínyencséget.
Például ilyet

„Rozsdás a sarló
Lötyögős a kalapács
Lomtalanított igazságokon
Ücsörög egy uzsorás”

vagy ilyet

„Nem hiszek a papnak
Aki a farzsebéből prédikál
Nem hiszek az ártatlannak
Aki poharaz a pirosnál
Nem hiszek a sorsban
Amire csillagokat aggatnak”

Érdemes olvasni a dalszövegeket. Zenével szórakoztatóbbak, anélkül viszont, valahogy mélyebbre juthatunk.

Nem könnyű szövegek, olykor nem értem, ám szinte mindig érzem őket.
A korábbi cédéken is gyakori az angyal motívumok feltűnése, olykor bizarr formában, ezen a cédén sem kell hiányolnunk őket, továbbá a múló idő is visszatérő témája a szövegeknek.

A Sail Away-ről Rod Steward jutott eszembe, a Cukrot öntök egyszerűnek tűnik, de mégis flikk-flakkos. A Leszek ma én a tiéd dögös. Az Amit kergetek – az LGT Mindenki másképp csinálja dalának Quimby-verziója:

„Van aki pénzzel van aki imával
Van aki drogokkal van aki piával
Van aki lassan van aki serényen
Van aki egyszerűen mint a mesében
Van aki hajtva van aki magától
Van aki futva az élet zajától
Annyiféleképpen lehet
Utolérni amit kergetek”

A Tébolyda, súlyos téma könnyed zenébe burkolva. A Lepedőország – Dódi szuggesztív pasas, továbbá kedveli az angyal motívumot, akárcsak Tibcsi. A Gekkó boogie – ezt a számot valamiért ki nem állom, talán, mert az állatkerti kígyó- és miegymásház bűze jut róla eszembe. Jekyll és Hyde – az Úr, lazúr. Kicsi ország – „S míg a népek mennek békében az álmaik felé, Számoljuk meg mennyi volt a kapuban a lé”

Kiss Tibor a dalokról.

A szereplők voltak: Livi, a bohóc, Mikuli, a jó lelkű, szelíd gitáros, Dódi, a földön túli, szuggesztív rezes, Balanyi Szilárd mintha a Bibliotheque Pascalból csöppent volna a zenekarba, Gerdesits Ferenc, a „csendes” dobos és Tibcsi, az Tibcsi, zúzós-húzós-lírai-szívdöglesztő.

Egy új dal by Tibcsi:

Egy korábbi dal by Livius:

Jó, hogy kortárs vagyok, így rajongó lehetek.

PS: Hogy party-arcként tűnhetek fel, én, akinek 9-kor csilingel a pizsamája, legalábbis különös. Ha van kedved, nézz körül, a tömegben úgysem találsz meg.

Joanna Newsom

A hárfa miatt esett a választás Joanna Newsom Müpa-beli koncertjére. Az ismertető szerint kategorizálhatatlan műfajban zenél, énekel. Ha közelíteni akarnak a hozzáértők, akkor az avantgarde, a folk, az indie rock jutna eszükbe.

A jegyvásárlás után belehallgattam youtube-os klippjeibe, s rémülten, dermedten hallgattam. De szeretjük a kihívásokat, lássuk élőben is.

Olyan közönség gyűlt össze, amely összetételében általam sosem tapasztalt volt, nagyon fiatalok, zömmel elvarázsolt külsővel jelentek meg. Honnan jöttek ezek az emberek? Mintha nem is Magyarországon és nem is 2011-ben lettünk volna.

És aztán magas sarkú, csillámló, aranycippelőjében, harangszerű rövid szoknyácskában betipegett az énekes-hárfás-zongorista lányka, mint egy mesebeli lány. Bemutatta zenekarát is, egyikük, Neal Morgan - ugyan maga sem tudta hol, - de Vasárnap koncertet ad valahol Budapesten, hangzott el. Keressünk rá a neten a nevére, és megtudjuk hol.

Nem is tudom mit mondjak. Azt nem hinném, hogy zenéjüket otthoni háttérzenére találták volna ki, ill. Joanna énekét lekeverve, igen.

De Joanna énekével valami egészen különös világba utazhat a koncertközönség. Én ilyet még nem tapasztaltam. Most, 2011-ben, ezen a koncerten éreztem először, hogy a 21. században vagyok. Nem tudom pontosan mitől. Más minőség, más kémhatás. Talán a közönségtől, talán az erős kontrasztoktól, az angyali, szelíd zenét ígérő hangszer, a hárfa és a a cseppet sem szelíd, inkább markáns, elnyomhatatlan, affektálónak ható, hisztérikus hangzású énekhang kombinációjától. Mesebeli, de mégis e világi. Nagyon fura, nagyon érdekes, nagyon egyedi.

Német Juci hangja és affektálása szorozva öttel, legalább.

Élmény volt.

period - Vígszínház

A téma alapján akár katartikus előadás is lehetne. De nem az. Minden rendhagyó, az előadás kezdete, este 9, a helyszíne, a Víg hátsó színpada, a színészek keresztbe-kasul jövés-menése az előadás kezdete előtt.
Az érett korú színészek játéka e „modern” rendezésben kínos sajnálatot vált ki, olyasmit, hogy szegények, mire nem kényszerülnek, nem a sajátjuk ez a stíl. A fiatal színészek közül Varjú Kálmán és Mészáros Máté volt meggyőző.
Rohangálás, ordítozás, káromkodás, kényszeres mozgások végtelenített menetben.
Nézd meg, ha a saját világodnál is nagyobb káoszra vágysz, s nincs megoldás válaszokra vársz.
Akarnok módra rendhagyó. Ha kell, ha nem, rendhagyó.
Nem szeretem.

Különös

Különös. 85 felett járt majd' egy évtizeddel ezelőtt. Csak néhány napot töltött Magyarországon, előadást jött tartani. Csak néhány órát töltöttem a társaságában. A kedvessége, figyelme máig kitartó hatással volt rám. Soha többé nem találkoztam vele, haza ment Bloomingtonba. Jó egy hete kívántam boldog új esztendőt neki, még válaszolt is rá. Úgy számolt be múlt évéről, mint a betegség okozta fájdalom sivatagáról.

6 nappal később jött halálhíre. Szerencsém volt, még utoljára tudtam "integetni" neki.

S. D., nyugodj békében.

Különös. Csak néhány tízpercet és pár emailt váltottunk. Konferencián járt itt ő is, csak épp Párizsból jött. Annak is már jó pár éve. Hat éve halott már. Ő szelíd-kedves volt.

F. I., remélem békében nyugszol.

Nem tudom mi ez az intelligencia, humánum, kíváncsiság, figyelem és ki tudja még milyen elegyből kevert kisugárzás, de rövid ideig tartó kontaktus alatt képes akár életfogytig tartó hatást kiváltani.

Különös.