Port H

Az előző bejegyzésben említett kórushangverseny után, némi bolyongás árán, véletlenül akadtunk a Port H nevű Városi Csárdára. A kínai büfék, pizzériák egyhangú sorára csukva az ajtót, egy meglepően szellemes helyre vitt a jó sorsunk és a lábunk. Már a belépés után, a pincébe tartó meredek lépcső feletti figyelmeztető felirat érezteti a hely szellemének közvetlenségét, figyelmességét. Very kibaszott fucking danger - szólít meg az Írás, elkerülendő, hogy lépcsőn legurulással érkezzünk meg az asztalokhoz. Az ember tudja meg hova jön! Odalenn az echte magyar főúri kastélyok szellemét követi a termek színskálája, úgy mint piros, fehér, zöld terem, asztal, miegymás. Az asztalokat, székeket a 60-80-as évek undorító magyar irodáiból, konyháiból, kórházaiból szerezhették be. A hófehér hokedlik látványa elmorzsoltatott egy könnycseppet is. Van itt minden, Ikarus, pléh lámpa, infúziót tartó állvány, festmény, rajta szemétlapáton ábrázolt szegfű. A klozett nekem már túlretró, ugyanis szappan nincs benne. (Bár ez ma sem ritka jelenség.)

De térjünk jövetelünk céljára, a kesudióban sült kecskesajt rukkolával és karamellizált zöldségekkel c. kajára majd' egy órát kell várni. (Na ez a retróérzés, akárcsak a szappanmentes vécé, nem hiányzott.) Oké, közben eltűnődhettem az étlap hátlapján szereplő paprikás óvszer mibenlétén, s az általa keltett érzeteken.

De végre megérkezett az étel. Sem a kesudió, sem a karamellizált zöldségek mennyiségét nem vitték túlzásba, alig találok zöldségeket az imádott sajtocskáim alatt.

De azért jólesett.

Viccben, szellemességben nagyon gazdagok vagytok, de kissé legyetek gyorsabbak, zöldségekben bőségesebbek, vécében szappanosabbak, és akkor oké.

Jövök én még ide.