Ügető-szilveszter ködben

Üget a szilveszter... s eltűnik mint szürke ló a lámpafényes ködben...

BÚÉK!

PS: Szegény Cserháti Zsuzsa...

Cirkusz

Cirkuszban voltam tegnap. A Fővárosi Nagycirkusz 120. éves volt az idén, az ezen alkalomból bemutatott jubileumi előadást néztem meg. Apámat vittem 75. születésnapja alkalmából.

6 éves koromig közel laktunk a Városligethez, játszóteremül szolgált. Persze a Garay utcai kocsmák is közel voltak, onnan gyakran gurultak elénk a kihajított, vérző fejű részegek. Na de a liget kárpótolt mindenért. Hétvégenként gyakran jöttünk a Vidámparkba, az Állatkertbe, s persze a Cirkusz sem maradt el. Apám hozott. Most fordult a kocka, én hoztam őt. Nyáron egy félmondatban említette, hogy ide is el kéne nézni... Jó 30 év kihagyás után hát elnéztünk. Itt (is) megállt az idő. A produkciók ugyan frissültek, modernebb beütést kaptak, de mégis...
Az afrikai elefántok, a tevék, a majom, az óriáskígyó, a lámák, a zebra, a kenguru mindnyájan ütemesen rótták a köröket, s voltak nagy örömforrásai a nézők aprajának. A muzsika hűen, jó ritmusban követte az emberi és állati produkciókat egyaránt.

A bohóc remek volt, utólag olvastam, hogy Venezuelából érkezett a fickó. Eszembe sem jutott, hogy nem magyar. Egyszer sem szólalt meg, mindent levezényelt füttyel, intéssel, pantomímmel... Érzelmes és mulatságos is volt, ahogy egy bohócnak kell!

Miattam ugyan biztosítókötél nélkül ne menjenek az artisták a magasba! Sajnos mennek. Ettől függetlenül a produkciójuk lenyűgőző volt.
(Csendben kérdezem, mert nem értem, hogy lehet 2000-3000 Ft-os jegyekből ennyi cirkuszművészt és ennyi állatot eltartani?)

Jó délután volt. Köszönöm.

A kék kanna

Tyúkok, gatyás kakasok, kacsák, félfülű macska, kutya az udvaron, nyulak a ketrecben.
Az őszi, hat-nyolc pihés csibéből egy maradt meg. Megritkította számukat a hideg, no meg az udvarban lakó helyes kuty. Helyesnek helyes, de mégiscsak ragadozó. Az egyik csibének a fejét vette.
Vince az elmúlt 25 évből néhányat dolgozott csak. Bátyja, Tivadar Németországban is kereste a kenyérre valót. Nem is rosszul, ám hol van már a tavalyi hó. Kint alszik a befalazott, fűtetlen verandán télen is. Hungarocell, tollpaplan, tollpárna az ágyalj. Nem fázott a -20 fokban sem.
Az életben maradt, egy szál növendékcsirke a lakásba menekült. Fölül az ágyra vagy a beazonosíthatatlan eredetű és formájú berendezési tárgyakra, bútorkinövésekre. Mintha a fél világ lomtalanított tárgyai itt landoltak volna. Mindennek a hátán van még valami. A dobozén egy másik doboz. Azon még egy rámás tető. Alatta egy gémberedett kanál. Akármi. A csirke etetője is egy felfordított margarinos doboztető. A falon óra, üvege már nincs, élénk színű, egzotikus műanyag halak díszítik. De legalább jár, ellentétben az átellenes falakon lévő másik két órával. Itt nem rohan az idő. Meg is áll. Lemerült az elem.
Az ablakon besüt a nap. Az asztalon egy ütött-kopott kék zománcos kanna. A kútra jártak régen vele. A kannában műfenyő. Úgy került a kannába, ahogy a szekrényben formálódott, lekonyult csúccsal, görbülő ágakkal. Az ágakon idei szaloncukrok. Karácsony van.

A zene az kell...

Akár ünnep van, akár nem, zenét hallgatni mindig öröm...

A hárfa pedig nagy kedvencem...

A helyszín a Bartók Emlékház, ahova érdemes ellátogatni.

Karácsonyi üdvözlet

Örömteli, könnyed készülődést, valamint meghitt, békés Karácsonyt kívánok.
De leginkább sok és jó mély nevetést ünnep- és hétköznapokon is. Ne feszülj meg, nem érdemes.

Ráth-Végh István emlékest

A Ráth-Végh István kiállításterv - mely végül emlékesté avanzsált - hallatán, az első kérdésem az volt, de ki az a Ráth-Végh István?

Évtizedek teltek-múltak, de e grafomán bíró-íróról, szégyenteljes bár, de még nem hallottam.

A december 17-én, a PIM-ben, az író halálának 50. évfordulójára rendezett emlékest annál nagyobb kedvet csinált a "felfedezéséhez". Sőt nemcsak a Ráth-Végh könyvek, hanem a feleség, Zipernovszky Klárának a férjéről szóló visszaemlékezései is felkeltették érdeklődésemet.

Az esten hallhattuk Ráth-Végh hangját az MR1 arhív felvételeiről, írásaiból is felolvastak, valamint zenei nyitó- és záróbetétek is szórakoztatták a hallgatóságot. Színes, érdekes program volt.

A tervezett másfél óra helyett, majd' három órán át tartó emlékest moderátora Gazda István volt. Jó választás, mert ha fapofamentes, kedélyes programot akarunk, akkor bízvást kérjük fel moderátornak vagy előadónak e kiváló művelődéstörténészt, garantált a derű.

Az est további résztvevői közül Tóbiás Áron MR szerkesztő, kissé megkeserítette mind a beszélgetés résztvevői, mind a hallgatók, mind a szervezők életét azzal, hogy az istennek sem akart a témára térni. Pontosabban kitartott választott témájánál, saját magánál, jó hosszan.

Kenessey Béla, a Ráth-Végh kötetek 60-as évekbeli szerkesztője, annál értékesebb résztvevője volt a beszélgetésnek, szemtanúként számolt be Ráth-Végh-gel és a nála 30 évvel fiatalabb feleségével való találkozásairól.

Pelle János újságíró Ráth-Végh Októberi rózsa c. regényének skandallumként való feltűnését idézte elénk. A regény "botrányosan" erotikus részei ugyanis magukra vonták a katolikus erkölcscsőszök rosszallását. A felolvasott részek ugyan ma már a 8 év felettiek ingerküszöbét sem érik el, de legalább megtudhattuk a harapdálós motívumok állandó visszatérése alapján, hogy e tevékenység fontos szerepet tölthetett be élete e szeletében.

Az est rendezője, Thuróczy Gergely felfedte honnan ered az íróhoz való kötődése, gyerekkori lakhelye, a kisvárosi könyvtár Delfin-kiadványai közt fedezte fel, s szerette meg a Ráth-Végh könyveket.

Ráth-Végh, noha a 20. században élte élete nagyobb részét, a 19. században "rekedt" figura volt, a maga mérhetetlen műveltségével, kizökkenthetetlen derűjével, kíváncsiságával. Hihetetlenül termékeny író volt, sokat küszködött a kiadókkal kötetei megjelentetése miatt. Élete első 50 évében jogászként is ontotta magából a 700 oldalas kötetecskéket, majd kultúrtörténet-íróként sem maradt el e teljesítménytől. A belvárosban született, s a Péterfy Sándor utcai kórházban hunyt el, nem nagy távolság a két végpont között, ám ott volt közben a számtalan szellemi és életbeli kaland.

Én már meg is rendeltem (igen kedvező áron) a két legígéretesebbnek tűnő kötetét: A könyv komédiáját és Az emberi butaság kultúrtörténetét.

Az ismerkedésnek nagyon örvendek.

A Für Anikó sorozat újabb darabja...

Kincsem-Imperiál - Híres magyar versenylovak c. kiállítás a Mezgazmúzban

Pénteken nyílt a mezgazmúzban a Kincsem-Imperiál - Híres magyar versenylovak c. kiállítás, lényegében önök kérték alapon. Ugyanis a látogatók a 6 évvel ezelőtti kiállítást látták volna szívesen már évek óta, s íme a közkívánat teljesül.

A megnyitót tartó Fehér György főigazgató ígérte, hogy a kiállítás jövőre tovább fog bővülni, ehhez szponzorok támogatását reméli. (Jelen kiállítást például tápiószentmártoni vállalkozók és az önkormányzat is támogatta.) A bővített kiállításon bemutatják majd a lovassport teljes spektrumát a galopptól a lovasterápiáig. A pénteki (dec. 11.) megnyitón jelen volt Imperiál trénere, Aperianov Zakariás és zsokéja Németh Ferenc is. Szintén jelen volt a Kincsem Park igazgatója Vajtó Lajos is, akit leginkább playboynak néz a tudatlan és /vagy rosszindulatú látogató. Szavait nagyon nem hallottuk, mivel a mikrofon a mellszőrzete (ha egy playboynak egyáltalán van olyan) magassában volt sajnos elhelyezve.

Az egytermes kiállítás főszereplője Kincsem (Sótonyi Péter elmondta, hogy Kincsem csontváza 1952-ig az Állatorvosi Egyetemen volt kiállítva) és Imperiál csontváza, de mellesleg a magyar lóversenyzés történetével, szabályaival, tárgyaival (például egy "antik" fogadómasinával) is megismerkedhetünk a tárlókban s a falakon. Mindkét lónak voltak sztár allűrjei, Kincsem macskabolond volt, legalábbis egy macskáért bolondult, Imperiál meg kezdetben csak szürke kancákat volt hajlandó fedezni... Ezek a celebek... De nekik is megvolt a maguk keresztje, Kincsemet orrsövény betegséggel operálta egy mezőhegyesi állatorvos Fogarason.

Lószerető naivitásomból az a mondat pofozott fel, hogy miért is tenyésztettek annyi lovat Magyarországon: leginkább a hadseregnek szánták őket.

A mezgazmúzba az állandó kiállítások miatt is érdemes betérni, de azokat eme új kiállítással kombinálva meg pláne. Na nem a földszinti, hogyan éltek eleink a földkunyhóban nyűgöz le annyira, mint inkább az emeleti pazar termekben látható vadászati és természeti kiállítások.

Természetesen a lovit se hagyjátok ki!