2011. február 27., vasárnap

Quimby lemezbemutató koncert

A nemrég nyílt, új szórakozóhelyen a Szikra Cool Tour House-ban volt szerencsém Quimby lemezbemutató koncertet látni, hallani. Az eggyel korábbi életében színházként funkcionáló intézmény széksorait eltávolították, így egy térben akadálytalanul mozoghat a koncertközönség. A színpaddal szembeni fal mentén kelleti magát egy bárpult, ugyanez az elrendezés jutott az erkély szintre is. Az erkélyen is állva, ám erkélyre könyökölve nézelődhet a közönség.
A jegy elég borsos áron, 4500-ért volt kapható. Ezért az árért a Quimby 2,5 órás koncertjén túl, előzenekar, utózenekar is szórakoztatta a közönséget további 1-1 óráért, továbbá nem préseltek lehetetlen méretű tömeget egy légtérbe.
Állóképességemet a 2,5 óra állás lényegében elhasználja, így okulva az A38-as tapasztalatokból, ahol kezdésre, szinte már kimerítettem állási kapacitásaimat, itt energiaspórolásból a Quimby színpadra lépéséig, készenléti állapotban (lépcsőn ülve, planktonként – plankton ügyben a balneológiai kérdésekben, így nyilván bálnakajában is igencsak járatos, exkultminiszterünkhöz forduljatok felvilágosításért) várakoztam jobb időkre.
A jegyen feltüntetett 8 órai kezdés helyett, nagyjából 8.20-kor lépett színpadra az „előzenekar”. Ezt a részt, szépen lapozzuk is át. Ahogy említettem, nagyrészt a lépcsőn ülve vészeltük át, ezzel is tartalékolva energiáinkat az érdemi akcióra, ami 9 után néhány perccel végre bekövetkezett.
A forró hangulatot, az időnként kinyíló tetőn beömlő jeges levegő sem bírta lehűteni, viszont frissítő löketként funkcionált.
A koncert végén a kiadótól aranylemez-gyűjteményt vehettek át a zenekar tagjai.

A koncerten az új daloknak a régi számokból feszítettek védőhálót. Egy-egy új dalt, egy jól ismert slágerszám követett, így hordván könnyedén a „hátán” a kevésbé ismert, új dalokat. Kíméletes pedagógusként bánnak a fiúk közönségükkel, nem lökik a teljesíthetetlen kihívás csapdájába. Szépen adagolva szoktatnak ahhoz, amihez akarnak.
Az új lemezről egyik dallal sem kerültem „szerelem első látásra” típusú kapcsolatba. Viszont, ahogy újraolvasom a szövegeket és újrahallgatom a dalokat, mindig találok valami ínyencséget.
Például ilyet

„Rozsdás a sarló
Lötyögős a kalapács
Lomtalanított igazságokon
Ücsörög egy uzsorás”

vagy ilyet

„Nem hiszek a papnak
Aki a farzsebéből prédikál
Nem hiszek az ártatlannak
Aki poharaz a pirosnál
Nem hiszek a sorsban
Amire csillagokat aggatnak”


Érdemes olvasni a dalszövegeket. Zenével szórakoztatóbbak, anélkül viszont, valahogy mélyebbre juthatunk.

Nem könnyű szövegek, olykor nem értem, ám szinte mindig érzem őket.
A korábbi cédéken is gyakori az angyal motívumok feltűnése, olykor bizarr formában, ezen a cédén sem kell hiányolnunk őket, továbbá a múló idő is visszatérő témája a szövegeknek.

A Sail Away-ről Rod Steward jutott eszembe, a Cukrot öntök egyszerűnek tűnik, de mégis flikk-flakkos. A Leszek ma én a tiéd dögös. Az Amit kergetek – az LGT Mindenki másképp csinálja dalának Quimby-verziója:

„Van aki pénzzel van aki imával
Van aki drogokkal van aki piával
Van aki lassan van aki serényen
Van aki egyszerűen mint a mesében
Van aki hajtva van aki magától
Van aki futva az élet zajától
Annyiféleképpen lehet
Utolérni amit kergetek”


A Tébolyda, súlyos téma könnyed zenébe burkolva. A Lepedőország – Dódi szuggesztív pasas, továbbá kedveli az angyal motívumot, akárcsak Tibcsi. A Gekkó boogie – ezt a számot valamiért ki nem állom, talán, mert az állatkerti kígyó- és miegymásház bűze jut róla eszembe. Jekyll és Hyde – az Úr, lazúr. Kicsi ország – „S míg a népek mennek békében az álmaik felé, Számoljuk meg mennyi volt a kapuban a lé”

Kiss Tibor a dalokról.

A szereplők voltak: Livi, a bohóc, Mikuli, a jó lelkű, szelíd gitáros, Dódi, a földön túli, szuggesztív rezes, Balanyi Szilárd mintha a Bibliotheque Pascalból csöppent volna a zenekarba, Gerdesits Ferenc, a „csendes” dobos és Tibcsi, az Tibcsi, zúzós-húzós-lírai-szívdöglesztő.

Egy új dal by Tibcsi:


Egy korábbi dal by Livius:


Jó, hogy kortárs vagyok, így rajongó lehetek.

PS: Hogy party-arcként tűnhetek fel, én, akinek 9-kor csilingel a pizsamája, legalábbis különös. Ha van kedved, nézz körül, a tömegben úgysem találsz meg.

6 megjegyzés:

  1. Hát, hogy a blődli ilyen sokáig életképes..a fene se hitte volna. Tény, hogy a Kilégzés című lemezen olyan csatorna nyílt meg, aminek az eredménye a maradandó, az egyedi és a zseniális szavakkal fejezhető ki leginkább. Ez a lemez viszont iparos munka (mind a zene, mind a szöveg tekintetében). Önismétlés, ugyanakkor több plágium gyanús szám is található a sorban. Hogy a Privát Nihil, például hogyan került a képbe, azt egyenlőre nem tudom, de meg fogom tudni. Szívügyem.

    VálaszTörlés
  2. Névtelen, a koncerten voltál? Tetszett? Merthogy lényegében a koncertről szól a bejegyzés.
    Ha ilyen szinten űznék iparosaink az iparosmunkát, akkor Magyarország Kánaán lenne.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Artúrné! Hogy Magyarország mitől lesz Kánaán, azt nem tudom, de ha ez a fent említett zenekar működésén is múlik, hát áldásom rá. A Kánaán eljöveteléhez az azért feltétlenül szükséges, hogy csak "tiszta forrásból" dolgozzunk. E tekintetben most okom és jogom van kételkedni, el se hiszed mennyire.
    Teljesen igazad van, ez az oldal a koncertről szól, nem a megfelelő helyen szóltam, remélem nem jár érte bünti... A rock and roll (és annak követői) régebben mintha lazább(ak) lett(ek) volna, ..talán ez is oka annak, hogy ma csak valamiféle pislákoló halovány fény (zenekari projekt) ez a valaha progresszív zenei irányzat.
    Rettentően sajnálom.., és ne haragudj, ha megbántottam az érzékenységedet, de ez az én álláspontomon nem változtat.

    VálaszTörlés
  4. Tiszta forrás nincs, talán utoljára az ősrobbanásnál volt, ahhoz meg elég keveseknek volt szerencséje. Ja, és a hypo-szagot sem szeretem. A kultúra közös kincs, inspirál hol ez, hol az.

    PS: A rock and roll totál nem érdekel.

    VálaszTörlés
  5. Hiába írtam egy hosszú, okoskodó kommentet, elszállt a bőjti széllel.

    VálaszTörlés