2011. április 9., szombat

A Táncsics Nyitott Egyeteméről

A Táncsics Alapítvány Nyitott Egyetemének első rendezvényén Kertész Ákos „Te csak prédikálj, Jónás” /Az írástudók felelőssége napjainkban/ címmel tartott előadást a Kongresszusi Központban. (Ha valaki nem tudná, a Táncsics Alapítvány kuratóriumának jelenlegi elnöke Gyurcsány Ferenc.)
Kertész Ákos az írástudó mai helyzetéről, felelősségéről beszélt, mely szerint őriznie kell a morált és az igazságot, még ha maga is botladozik. De az őrzés kevés, hirdetnie is kell. Mostanság az írástudó azért is hallgat, mert "be van szarva és le van szarva", azaz fél, mondjuk attól, hogy elveszti az állását és fél attól is, hogy senki sem hallgatja meg, senki sem figyel rá. A kirúgástól való félelemnél jobban frusztrálja, ha nem figyelnek rá. Az írástudóra sokaknak szüksége van, az elnyomottaknak, a kizsákmányoltaknak, a jövő-orientáltaknak, de nem kell az elnyomónak, a bírálatot nem tűrőknek, s annak sem, aki nem hisz a jövőben.
Az előadáson citálva volt Babits: Jónás könyve, Az írástudók árulása, Karinthy Ki kérdezett?-je. (Érdemes őket el- vagy újraolvasni.)

A Nyitott Egyetem programja jó kezdeményezés. Végre, valami. Mert nemcsak államadósság terén, de a kulturális beágyazódás, a nem létező vagy vegetáló közösségei terén is nagy adósságot halmozott föl a ballib oldal. Szellemi, kulturális munícióra, közösségi térre igencsak szüksége van ennek a tábornak is. Létéhez, fejlődéséhez nélkülözhetetlen a szellemi és közösségi építkezés is. Ehhez minimum keret, hely, alkalom szükséges. Ez irányban egyetlen tapogatózó lépés a Nyitott Egyetem. Szerintem jó irány. Meglátjuk. A következő előadás májusban lesz.

Az előadás témájához visszakanyarodva, az írástudóknak, s egyáltalán a komfortosabb országra vágyóknak fel kéne már hagyni a fanyalgással, nyavalygással, a pfuj-pártok hozzáállással. Ha nem tetszenek a mostaniak, hajrá, alakíts újat. Meglátjuk milyenre sikerül. Valószínűleg Quasimodo 2012-es kiadásban típusúra. Hamar ki fog derülni, attól, hogy új, nem lesz jobb, ugyanúgy beszivároghatnak a korrupcióban utazók, az amorálisak, ráadásul minden energia elmegy az alapozással. Kinek van erre ideje, energiája? Túl nagy a fa és kicsi a fejsze. Ésszerűbb a meglévő hálózatokban nagytatarozást, lomtalanítást csinálni. A komfortosabb konyhában is büdös a hagymaszag. De ha nagy ablaka, jó szellőzése van, egész kellemes hellyé válhat. De előbb egyáltalán, be kell menni a konyhába, ki kell nyitni az ablakot, mert így csak folyamatosan áramlik a nappalinkba a hagymaszag, és akkor a nappaliban terjengő lábszagról még nem is szóltam.

3 megjegyzés:

  1. Kérdezem, hányan voltak? Már a T Közönségre gondolok?

    VálaszTörlés
  2. Most néztem meg a Novotel honlapját, ott 300 fősnek írják a termet. Az első előadást Gönczöl Katalin tartotta (http://kapcsolat.hu/video/tancsics_nyitott_egyetem_-_gonczol_katalin_eloadasa), akkor még nagyjából tele lehetett a terem. Én csak a második előadásra mentem, ill. a Gönczöl-előadás utolsó hozzászólásait hallottam még. A Kertész-előadáson 70%-os telítettségű lehetett a terem, tehát 200 fő körül. (De tételesen nem számoltam meg.)

    VálaszTörlés
  3. Jó a kezdeményezés. Gyors sikerre, látványosra,azonnal mérhetőre nem lehet számítani. De a lisztbe kell a kovász, mert különben nem lesz belőle kenyér.
    Hajdan az MSZMP állampárti hatalmát a civil értelmiségi hálózatok ugyanígy kezdték lebontogatni. "Repülő egyetem", szamizdatok, SZETA... Lehet újrakezdeni, újratanulni mindent...

    VálaszTörlés