Az idén négyszer voltam Quimby koncerten, ezzel pótolva korábbi Quimby-mentes életem hiányosságait.
Ahány koncert, annyi hangulat. A fiúk mindig mindent beleadtak, csak a körülmények változtak így-úgy.
A tavaszi, Szabadság téri elemi élményként maradt emlékezetes.
A Dürer kertben a szervezés, a hosszas sorban álltatás volt rémes, az ottlétre is rátelepedett. A hangosítás sem volt épp frenetikus.
Az A38-as kultúrában kevéssé jártasként a meghirdetett koncertkezdésig óránál hosszabb időre voltam állásra kényszerítve, Petruska András bemelegítés helyett inkább elaltatott, a sok állás elcsigázott. Meg valahogy nem tudok megbarátkozni a szűk hajógyomorban való tartózkodással.
A tegnapi Müpás Quimby hangzás volt a legtisztább, legélvezhetőbb. Jólesett az egész így év végén. Talán még több új számot hallgattam volna meg az új cédéjükről, a Kicsi országról.
Minden dalnak külön színvilágot komponált a Müpa-fénytechnika, remekül. Kárpáti Dódi hajszárítós epizód szerepe, meghökkentő és mulatságos volt.
Ugyanő Livius-szal a zeneszámok között, mint cirkuszban a bohócok, az üresjáratokban gegekkel szórakoztatták a közönséget.
Tibcsi már az A38-on is orrot fújt, úgy látszik azóta se kászálódott ki e nyavajából, mert a Müpában is rövid volt egyik másik tapsrend az orrfújáshoz. Amúgy profi, természetes és remek volt, mint mindig. Ja és a dohányzásról is leszokik, jelentette tegnap este.
Megvettem a Ventillátor blues c. vereskötetét, amit előbb-utóbb dedikáltatnom kell! Valahogy így:
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése