Az egyén szabadsága

Az utóbbi időben rászoktam a munkába jövés-menéssel járó tömegközlekedés idejére iktatott olvasásra. Meglepően hatékony technika! Az egyén szabadsága a döntés, hogy a bambulás és önelemzés hülyesége helyett mégiscsak jobb a holtidőt valami szórakoztatóbb dologgal feltölteni.

Munkába menet 15 perc, vissza is hasonló időtartam jut olvasásra. Többször is sikerült sok száz oldalas könyveknek, kissé komótosan, de biztosan a végére jutni…

Viszont a blogírásról szinte teljesen leszoktam, pedig, ha másra nem is, de agykarbantartásra talán jó, ám mindig van valami, ami érdekesebb a saját marhaságaimnál.

Egy 94-ben kiadott regény (Európa Kiadó), Noah Gordon: Sámán c. 757 oldalas regényének végére jutottam a héten. A könyv, terjedelme és súlya ellenére, jó társaságnak bizonyult a „közösségi közlekedésben”, szórakoztatott, ráadásul volt benne egy fontos bekezdés.

A regényben, a 19. századi Amerikában egy család két nemzedékének hétköznapi, de történelmi eseményekkel átszőtt életét követhetjük. Kegyetlen gyilkosság, polgárháború, szerelem, butaság, aljasság és a többi borzalom ami az emberrel jár, színezi az eseményeket.

A főszereplőt, Rob. J. doktort szíven ütötte a polgárháború, mely egy bonyolult háború, bonyolult lelkületű nemzet tagjai közt folyt. A faji zavargások, gyilkosságok mindennaposak voltak. „Az amerikai születésű protestánsok gyűlölték és elnyomták a katolikusokat és a bevándorlókat, a katolikusok és a bevándorlók viszont lenézték és halomra ölték a négereket. Úgy tűnt, mintha gyűlöletének táplálásához mindkét csoportnak a nála gyengébbek csontvelejére lenne szüksége… Amikor Rob J. az állampolgárság felvételére készült, alaposan tanulmányozta az Egyesült Államok alkotmányát, és csodálattal olvasta rendelkezéseit. Most rájött: az alkotmány megfogalmazóinak zsenialitása abban állt, hogy előre látták az ember jellemhibáinak és az ártó szándéknak fennmaradását a világban, és arra törekedtek, hogy az egyén szabadsága legyen az a törvényi realitás, amelyhez az országnak újra és újra vissza kell térnie…”

Az utolsó mondathoz nem érdemes semmit hozzátenni, ha megpróbálod, sosem jutsz a végére.